Úgy érkezett a mai nap, mint a többi az elmúlt hónapokban.
Tudom az agyamban, a szívemben, a naptárra nézve, és, mert készítem a helyet a nagyszobában a karácsonyfának, hogy megérkezett az ünnep reggele, délelőttje, és nemsokára itt az ünnep estéje is.
Érdekes módon telik ma az idő. 4.44-kor ébredtem. Meditáltam, 5.55-kor keltem. Még volt egy köröm egy boltban, ahonnan 10.10-kor léptem ki. A hetek óta halogatott nagyszoba előkészítést, nagyobb takarítást, másfél óra alatt végeztem el. Az idő megint kitágult, megállt, majd tovahaladt.
Megfigyeltem mostanában, ha hasznosan telik, lassan telik, hogy minden beleférjen, ha haszontalan függőségekkel, akkor száguld, mint a méhekkel kergetett ember.
Ezért, aztán most mindjárt be is fejezem az oldalon való kóricálást, mert szükségem van a kitágult, szépségekkel teli időre.
Mielőtt elhagyom viszont az oldalt, most nem a chaton, mint előző években, mindenkinek, aki idetévedt, aki folyamatosan olvas engem, aki majd olvasóm lesz, akivel összekacsintottunk a boltban, aki a buszon rálépett a sarkamra, családomnak, kacagó unokáimnak, családom családjának családjának, az egész országnak, a világnak, az emberiségnek, a Föld összes élőlényének, a fény ébredésével egy időben kívánom, hogy lássa meg a csodát, úgy bent, mint kint, ahogy kint, úgy bent, és terjessze a fényt, amely belőle árad, ébressze új életre, új korra a szívét, szárnyaljon, szeressen, szerelmesedjen bele az életébe, ahogy én is tervezem a mai naptól kezdve ezentúl még erőteljesebben.