Rónai Katalinnak hívnak.

Sosem tudom, mikor és hol csiklandoz meg a múzsa, mert elvarázsolt pillangószárnyon érkezik hozzám, a novella, a mese, a poszt, a vers megírásának vágya, hogy aztán a lelkem, s szívem mélyéről előkerülő szavakból egységet alkothasson. Együtt alkotunk hát, a belső énem, a jobb agyféltekém, és a billentyűzet.

Úgy kezdődött, hogy a Facebookon egyik csoportban Takács Zsuzsa feltette a pályázatot: “A Holnap Magazin pályázatot hirdet Tündérkezek címmel olyan vers és prózaírók számára, akik saját maguk, családtagjaik, vagy ismerőseik által érintettek, vagy érintettek voltak daganatos betegségben.”.

Az írások mellett saját magunk is támogattuk a Kékgolyó utcában működő alapítványt a kötetek megvásárlásával, mint “pályázati nevezési összeg”. Hála Bakos Józsefnek, a kiadó vezetőjének, és Hajdú Zsuzsának a lektornak, a kötet egy hónap alatt elkészült.

A könyvbemutató a Kékgolyó utcában a “Tükörteremben” november 29-én délután volt. Ábel Anita színművésznő, – a rendezvény műsorvezetője, – felkészültségével, és empatikus kérdéseivel a beszélgetést nagyon magas színvonalon koordinálta dr. Petrányi Ágota onkológus főorvosasszonnyal, és dr. Prezenszki Zsuzsanna onkopszichológussal.

A beszélgetés “szüneteiben”, a kötetben megjelent írásasok míves felolvasásáról Orosz Anna, és Holl Nándor színészek gondoskodtak.

A kötetben három novellám megjelent. Az “Azt mondják” c. volt a rendezvény záróakkordja, mintegy előremutatóan, az élet értelmét fellibentve hangzott el Orosz Anna tolmácsolásában.

(A helyszínen készült videót pár hét múlva felteszem ide is.)

Ha elakadtál és szeretnél időpontot, vagy információt,

vagy kézműves munkáim érdekelnek, keress meg.

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Ide írhatsz nekem

Adatvédelem

6 + 2 =

Írásaimból

Amikor elindul a lelassult kreativitás végre

A napok telnek, és a furcsa energiák sokszor érdekes ötleteknek adnak megvalósulási lehetőséget. 15 éve már, hogy retikül helyett hátizsákkal közlekedem. Akkortájt nem volt divat még, mint kb. két éve, nekem mindig is...

A karantén vége

Még egy pünkösdi hétvége, és már júniusban vagyunk. Három hónap karantén, és az utózöngéi június, júliusban várhatóak. Azt érzem, és szerintem más is érzi, hogy a karantén sosem ér véget, ha mi nem vetünk véget neki....

“Tüske ment a lábamba”, de kihúztam

Véget ért a 10. hét. Ez már valamivel másképp zajlott, de hiába láttam a beinduló, már-már nyüzsgő várost, nekem még nem nyüzsög belül, illetve nyüzsög a belsőm, de máshogy, másképp, másért. Ez az időszak, négy hét...

Zeller a manó bemutatkozik

Egy verőfényes, napos reggelen az erdei tisztás szélén álló fák irányából halk, de hosszan tartó reccsenés hallatszott. A reccsenés egy rég kiszáradt, korhadt facsonk irányából érkezett, amely ki tudja mióta...

Mi lesz ezután?

Megjött az eső, ez kell. Meg még, hogy ezen a napon is maradj otthon, és elemezd, hogyan lesz tovább.   Nem könnyű, magam, aki nem dolgozom már lassan tíz éve, tehát, pontosabban, nem járok be, mert olyan nincs, hogy...

Felszippantani az életet

Két nap kimaradt a parkban. Tegnap már lehet, hogy elindultam volna, de azt éreztem, nagyon fázom. Ezért aztán úgy döntöttem, ez nem teljesítménytúra, ha vágyom rá, hogy kimenjek, akkor megyek, ha nem érzem, akkor nem....

A novella a kedvenc kifejezési formám. Interjú velem rólam.

by É.Tóth Juditmájus 11, 20200 Comments Az írói pályán elindulni és érvényesülni egyáltalán nem könnyű. Ma már nem elég egy jó mű, ha a megfelelő marketing hiányában nem tud eljutni az olvasókhoz. Bemutatkozó...

Hangyák és én

Minden nap reggel megkeresem  ezt a szívecskés fát  a parkban,  reggelente, és gyakran fél órát is eltöltök hatalmas boldogságban vele szemben táncolva. Amikor megérkezem, odamegyek a fához, üdvözlöm, megsimogatom a...

Energiák és a csend

Ma még mindig a csend az, ami a legjobb bennem. De, már kikukucskált valam kis huncutság. Megállni a tó kerítésénél, és ráköszönni egy-egy horgászra, vagy rámosolyogni egy szimpatikus, nyújtó gyakorlatot végző férfira....

Amit a tér tanít, az az élet

Ami eddig nem volt még, az egy olyan furcsa szomorúság, amelyet régen éreztem. Kint jártam, lassan, szépen, megfontoltan, elmerültem a végtelen zöldben, csendben, és, hiába vittem a dobomat, dobolni sem vágytam, csak...

Képgaléria