“Vigyázzunk egymásra!” harsogják a plakátok. Oké. Felhúzom a maszkot, szabad levegőn, egyedül blattyogva, letolom, ha senki előttem, mögöttem, figyelek, ahol tudok, nem mászom bele más aurájába, és reménykedem, hogy a BKV-n és a boltban az enyémbe sem teszik. Nem a pandémia miatt, hanem, mert figyelek. Mert figyelek arra, hogy másnak lehetnek kétségei, félelmei, és rossz érzései.
Ballagok az Árpád hídon, kedd délután négy óra. Igyekszem a Sziget felé, ott találkozom egy kedves ismerőssel, aki könyvet kért tőlem. Nagy megtiszteltetés az újabb könyvmegrendelés, Sári Andi meditációján ébredek reggel, alszom el este, emellett kiderült, hogy már táncoltunk együtt, még a gyógyulási folyamat idején. Izgulok, nagyon várom a találkozást. Hamarabb érkezem, csodálom a víz szépségét, a hömpölygő Dunát. Elhúznak mellettem kerékpárral, sokszor váratlan a hirtelen elsuhanó test a bringán megijeszt, csoportok jönnek-mennek, zajosak, dohányosak. Mellettem a hídon folyamatos a forgalom, ha jól tudom, hetven a megengedett, suhannak, három-három sávban.
Majd óriási dudálás. Érdekes, nincs fékcsikorgás… Odafordulok. Kicsit távolabb tőlem légvonalban egy Toyota, tetején valami lapos, szottyadt fásliszerű lóg innen-onnan, egyik a hátsó ajtó kilincséből indul vissza a tetőre. Egy férfi ballag az elválasztó sáv mellett. Tőle pár méterre egy másik autó vészvillogózik. Azt elhagyva tovább ballag, nem siet. A vészvillogós autóból kiszáll egy férfi, és az autója mögött lévő szintén vészvillogós autó előtt felemel valamit, ami lapos, fényes, és nehéz. Lehet vagy egy méter ötven széles, és majd két méter hosszú. Talán fémlap. a férfi nehezen húzni kezdi. Két lap. Az egyiket átveszi az első sofőr, húzza, rángatja cibálja.
A segítő, – akinek ez a történet akár az életébe kerülhetett volna, visszaszáll, és kikerülve a kocsit, amelynek a tetejére nagy nehezet felkerül a lerepült két lap, – elhajt.
Nem veszekszik, nem morog. Túlélte, hogy előtte lerepült két hatalmas valami, ami akár szétvághatta volna hetvennél az autóját, és az ő testét.
A vétkes férfi nagy nyugalommal egy újabb koszlott valamit tesz a visszatett két lapra, és lassabban ugyan, de elhajt, le a hídról valamerre.
Vigyázzunk egymásra! A maszk nem védi meg az emberi felelőtlenséget, és a figyelmetlenséget, nem véd a harácsolás, a gyűlölet és a hiteltelenség ellen!
A találkozó, a csodálatos beszélgetés és séta mellett újra megerősített, hogy igen mi akik itt élünk, nem arra vagyunk predesztinálva, hogy másoknak bánatot, fájdalmat, sérülést okozzunk akár testben, akár lélekben, mégha sokszor ezt látjuk, de hinni kell a szeretet, és a hála erejében, amely feltöntött hazafelé.