Telihold lesz holnap. Az elengedésről morfondíroztam ma reggel, miközben a naplómba írtam.
Arról, amikor az elengedés hiánya görcsös kapaszkodásra, és hiányra építve nem engedi el a múltat, abba megkapaszkodva bánt, sérülést okoz, és megbetegít, arra az elengedésre, melynek hiánya nem engedi az újat beérkezni az életbe, mely a régi sérelmekre alapozva félelmeket kelt, és amely nem enged továbblépni, nyitottság tisztaságát választani, a hazug álnok begubózás helyett.
Környezetünk, a tanult dolgaink, mind erre sarkallnak, de éppen ezért van dolgunk, önmagunkkal, és azzal a világgal, melyet megteremthetünk szeretettel, igazi kapcsolódásokkal, nem erőszakolt kötelező ünnepekkel, hanem létünk belső ünnepeivel.
Nem kell ahhoz durrogtatni, hogy boldogok lehessünk, és szárnyalhassunk.
Tegnap a táncon nagyon sokan voltunk, több ismeretlen arrajáró egyén és csoport becsatlakozott, majd elment, mert a tér megmutatta az igazi kapcsolódás, az igazi emberi szeretetenergia erejét, újra és újra.
Ez az igazi ünnep, ez tölt, és ehhez nem véren és verejtéken át vezet az út!
Kívánságaim szerint, inkább az legyen a hagyomány, ami mosolyokon, öleléseken, kapcsolódásokon, szeretetetteljes emberi tekintetek tisztaságán, nyílt kommunikáción, gyermeki bájon, mozgáson, áramláson keresztüli létezésen vezet át mindenkit!
Vágyom ezt Önmagomnak, gyermekeimnek, vejeimnek, unokáimnak, barátaimnak, szerelmeimnek, mindenkinek, aki létezése tisztaságával tölti meg a teret MOST.
Áldás mindenkire, aki tudja, érzi, és teszi.