A váltás, változtatás első napja délután, szabadtéri normafai tánc előtt, átlépve a tavaszponton, a választás, változás lehetőségein.
Nagy Barbi – Masszázs. Hang. Művészet – csodái.
Testem templom, ahova, ha belépek önmagam, vagy szerető kezek, ölelések, simítások, simogatások értő nyomások, csavarások, és hangok által, akkor talán kicsit megérthetek valamit a VAGYOK-ból, mert a VAGYOK az isteni részem, maga a bennem lévő TEREMTŐ, aki, vagy ami által létezem, és itt lehetek.
Itt lehetek, és itt vagyok, átélhetem csodáimat, megélhetem, ahogy teljes ellazulásban, teljes bizalommal átengedem ezt a „templomot” felfényesítésre, kivirágoztatásra egy valakinek, aki ezt nálam is jobban tudja, érti, itt a fizikai létben.
Nagy Barbinál jártam tegnap. Nem sejtettem, hogy az élmény, az érzések a szavakatban megfogalmazhatatlannak tűnő megélések, oly mély, oly zengető, oly éteri szintre visznek, ahogy ez megtörtént ott velem.
A Shiatsu masszázs és hangtál, és az angyalhárfa, és a kezek, érintések, mintha nem egy, hanem legalább két mellettem csendben néha helyet váltó lény áldással kísért mozdulatai, tudatos érintései lettek volna. Aztán az ének, a mélyen a gyomorból, a szakrális térből, a torok által kiszakadó mantraszerű varázs, egy zsinagógába repített engem, amelynek égbenyúló falai fényből vannak, és a mindenséghez kapcsolnak.
Belealudtam, millió kis álomtöredék, amikor kint is vagy és bent és.
A tested, az a templom, melyet odavittél, nem sejtve még, hogy mily csodában lesz részed, ujjong, még közel sincs ott a vége, de te már azon rimánkodsz magadban, hogy „még, még, és még akarom, hogy sokáig tartson, akármeddig…”
Előbb hason fekszem, és a – mint később megtudtam a vese meridiánomon varázsol Barbi, hiszen egyből levette, hogy meséltem, hullik a hajam. Ott mókol, és elfeledem, hogy a melloperációim miatt nem tudok hason feküdni, már nem nyom, nem zavar, ott vagyok, fekszem, és hagyom. Hagyom, hogy megtörténjen velem, hagyom, beengedem a finom érintéseket, átadom az irányítást erre az időre, átadom, és hallgatom a belső ujjongást és a hálát, mely a pici álmok közt susog bennem.
Fordulás, most a hátamon fekszem. a dal zeng, a hangszerek néha bekapcsolódnak, nem is értem, hogy lehet, hogy a kéz itt is van, és ott is, a fejemen, a nyakamnál, a gerincem mellett kétoldalt, alatta.
Aztán a fejem, ahogy fogja, miközben zengeti, tölti, varázs ez első perctől az utolsóig, amikor lecseng, amikor tényleg vége, amikor nem tudom, hogy egy óra volt-e, vagy egy hét, csak azt, hogy megint megérezhettem a végtelenséget, a határtalanságot, a mindent, és mindezt a XIII. kerület egyik lakásában.
Ne hidd el, próbáld ki, keresd az élményt, a csodát, a többet, a hálát, hogy megélhetted, hogy megélheted, és vidd tovább, melengesd, építsd be, légy boldog, hogy ott voltál, hogy mindez a tied lett. Mert ez az élet, ha azt látjuk meg benne.
Hálásan köszönöm Nagy Barbi, ezt a lehetőséget!