Azt határoztam el múlt héten, hogy a születésnapom hete csak rólam fog szólni. Így is lett. Voltam táncolni hétfőn, pénteken, vasárnap délelőtt a támogató óriás fényben, vakítóan kék égben, és bolond-boldoggá tevő nagy szélben, és este egy másik csapatban. Aztán volt ünnepi ebéd barátnőmmel, kisebbik lányomék családjával, és színház.
Tehát meghatározódott a cél, hogy ebben az új évtizedben, sőt a következő másik évtizedben, vagy még a harmadik utánavaló évtizedben is mi legyen az irány, hogyan éljek, hogyan szeessem önmagam, hogyan kényeztessem a testem, hogyan fürödjek a saját boldogságomban, önszeretetemben, mások szeretetében, és hogyan sugározzam ezt tovább az én szeretteimre.
Aztán tegnap folytatódott a Rituál táncon ez a fantasztikum, ez a befogadható, megélhető, frissítő szeretetcunami, mely, nem konkrétan nekem szólt, nem a szülinaposnak, nem az RK-nek, hanem annak a fénylő táncos lénynek, akiből táncon megérkezik a lány, az ősanya, a banya, a gyermek, a NŐ!
Ahogy siettem tegnap este a már széltől nagyjából lecsendesült városban, a kivilágított utcákon, azt éreztem, a lábam ólomsúlyú, nehezen megy minden lépés.
– Talán izomláz? – kérdeztem magamtól, de aztán, ahogy most már három hete, és amúgy, mindig, belépve a táncos térbe, megérezve a szeretet sugárzását, szeretett táncostársaimat érzékelve, újra minden voltam, erős, sugárzó, végtelen energiával teli, szárnyaló madár!
Mindez a folyamat márciusban lesz 14 éve, hogy elindult. 14 éve egy márciusi estén a Lónyai utcába tartottunk Reptsik Annával, nem tudva, hogy egy NIA táncra érkezünk. Később, ő elmaradt, de akkor a Joós Zsófi által tartott óra boldog öröme kinyitott egy ajtót, amelyet azóta se zártam be, az ajtó csak növekedik, fényesedik, tágas teret nyit. A 6 év NIA, és számtalan csodás tánctábor után, érkezett a Lemanguria, az újabb csoda, melyet 2014. nyarán építettem először magamba. A Lemanguria örök szerelem, Bábel Andi órái életem legtontosabb történései, egész napos foglalkozásai gyógyítottak, emeltek, egyre fényesebbé tettek. Aztán becsatlakoztam Kovács Márti, és Pintér Csilla csodás óráira, vagy felutaztam Vácra Andi, vagy Balázs Judit óráira. A Pandémia kezdetén leltem meg újra a NIA-t és Sőtér Sacit, akivel előbb online, majd élő, majd tábori csodákat élhettem.
Aztán érkezett a szabadtéri 5Ritmus Fejér Péterrel, és az Ecstatics Zolival, Fatival, Nándival. Ezt fejelem meg mostanság a Rituál tánccal, a Fodor Eszter által megálmodott szabadtánccal, és egyszer belekóstoltam a Movement Medicine-be is.
Hát ezt az életet prognosztizáltam magamnak. S ma, ez évi első újholdkor a legjobb, amit kívánhatok magamnak, ezeket a csodákat, melyek végtelen egyszerűséggel érkeznek folyamatosan felém.
2014. februárjában még a NIA vonzott. Fél évet Major Anna óráira jártam, s az a kép, melyet már többször megosztottam, mert nagyon kedves nekem, a NIA farsangi táncon készült rólam, a kis RóKáról.