Tegnap, január 22-én, megnyitottam a születésnapom hetét.
A gondolat, a felismerés, a jó érzés, egy gesztenyés csoda tortaszelet első falatkájának szájamba helyezése után érkezett hozzám, szabadtéri tánc után a Füge kávézóban.
Mindenki másképp éli meg ha eltelik egy év, és idősebb lesz.
Életem során több mérges emberrel találkoztam, akik haragudtak az időre, hogy telik, és, hogy idősebbek lesznek, lettek. Haragudtak, ha hajnalban nem köszöntötte őket a család, és persze, nem csak ezért haragudtak…
Amikor az időre haragszunk, kivetítjük a haragunkat, melyet igazából magunkkal kapcsolatban érzünk.
A születésnapok, és az élet haladásának szeretete a lét szeretete, annak a szeretete, hogy elfogadjuk önmagunkat, és azt a milliónyi apró hálás történetet, mely percről-percre megtörténik velünk.
Lehet az egy szívbéli ölelés, lehet az egy kedves figyelem, hogy elkenődött sminkem megigazítsa tánc után, lehet az egy mosoly a buszon ismeretlen ember által felém küldve, vagy viszonozva az belőlem kiindulót, lehet az az unokáim személnek ragyogása, lányaim mosolya, egy jó étel, egy barát kedves hangja a telefonban, egy zene, a napsütés, a betűk varázsos világa, a mozgás, a tánc öröme, az egymásra kacsintás, akár lélekszinten valakivel, a szerelem, a szexualitás varázsa, a simogatás, a kapcsolódások, a tudás, a tanítás, a lét illatai, a természet hangjai, az érzéskelés világa, az kreativitás, az, amikor sorra derülnek ki, hogy ismerőseim, táncostársaim, orvosaim édesanyja, nagymamája egyazon napon született velem, tehát, nekik is ünnep az én ünnepem.
Csodák történnek minden pillanatban, csodák, melyeket magamhoz ölelek, melyek táplálnak, melyek szépítenek, melyek által több leszek, és ezt adhatom tovább.
És, akkor jönnek a fotók. Első kép: szüleim boldog pillanata, kb. 1946-47. Második kép, amikor már itt voltam ezen a világon, harmadik, pedig, másfél évesen, örömben, mosolyban, játékos lehetőségekkel a szívemben.