Emlékek, és napi történetek, mindarról a csodáról, amiket megélek nap,- mint nap.

Mert az élet tényleg megölel, ha hagyom. Akár az utcán, amikor kedvesen, ismeretlenül megszólít valaki, dicséri a hajamat, vagy csak azért szól, hogy a Lidlben most félárú a hagyma. De tánc közben az érintések, a simogatások, a kapcsolódások közben, vagy egy ajándék massszázs kapcsán.

Ami mégis megrígatott kora reggel, amikor egy 21 éve tanított diákom megírta, hogy még mindig hasznosítja a tőlem tanultakat, szülei még mindig használják a nálam készített tálcát, kis polcot. Mi ez, ha nem a legnagyobb boldogság?

Amikor 21 éve nem látott diák bejelöl a közösségi oldalon, és aztán ezt írja: „Kedves Tanárnő, még a csíkos technika órákon, ahol felhőtlen rockzene-hallgatás közepette ismerkedtünk (többek között) a fonalfűrész és az amerikáner fúró hatékony és biztonságos használatával 😊 2002-ban végeztem a Csikban” S, mert nem rémlett a neve, és változott is az arca, ezt jeleztem neki, amelyre ezt válaszolta: „Nem is a nevek számítanak ebben a kontextusban. Hanem például a csodálatos kis tálca és a fűszertartó, amelyet az Ön óráin készítettem, a szüleim pedig kifestették, és azóta is használják. Nagyon jó kis órák voltak, én mindig vártam a csütörtököt. A fa-és fémmegmunkáló eszközöket még mindig könnyen megkülönböztetem egymástól. Nem jövök zavarba egy ráspoly vagy fémfűrész láttán, és szerintem egész ügyes vagyok, ha arra kerül sor. Úgyhogy hálás vagyok mindezért, a Dire Straits-ért, ami közben szólt, és a vagány, őszinte, tiszta, ragyogó auráért, ami ezt körülölelte. Gyakran eszembe jut.”

Az idézet mondatok Vekerdi Veronika engedélyével jelennek meg itt és a videóban. És igen, az élet megölel, ha hagyom…