Tegnapi posztomat sokan olvasták, hála érte mindenkinek, volt megosztás is, boldoggá tett, hogy mennyien magukénak érzik ezt a fontos témát, ezért most egy kicsit visszakanyarodnék saját magamhoz.
Egy hónap múlva szenteste, és furcsa érzések vannak bennem.
Tanulás, és tapasztalás okán sok beszélgetős műsort hallgatok, magam is készítek interjúkat, ezekkel valahol a saját belső lényem reagálásait kutatom, a mások élettörténetei által.
Vajon mitől függ, hogy ennek az embernek a hangja, az élettörténete, a rezgése megfog engem, a másiké pedig taszít?
Milyen belső eddig még nem látott utakat tár fel egy másik ember, amikor az ő gondolatai megérintenek, megkönnyeztetnek, elvarázsolnak, vagy haragra késztetnek?
Hiszen, ha mind egyek vagyunk, akkor a bennem kiváltott érzelmek, az ő érzelmei is? Ha én megváltoztatom az érzelmeimet felé, akkor ő is megváltozhat vajon? Sírás, és megbocsátás, ezek a témák, amelyek együttjárnak, kéz a kézben.
Esküvői vacsoránkon, – 1977. október 6-án, – férjem két nagybátyja merevrészegre itta magát, cirkuszoltak, mert az ételekre várni kellett, férjem, pedig sírvafakadt, talán szégyenében.
Legalábbis azt gondolom, azért, de az is lehet, hogy azért, mert élete fontos napján megaláztak minket viselkedésükkel. Én nem tudtam sírni, még az ő könnyeit látva sem, azt éreztem, inkább lenne erős, és küldené el a két részeget, pedig apósom sem tette meg, helyette 15 évig nem beszélt a sógoraival emiatt.
Mégis, ma azt érzem, férjem volt az erős, mert sírni mert, én, pedig nem, mert azt égette belém a tér, a gyerekkor, a hozott történeteim, hogy én mindig mindent kibírok, erős vagyok.
És álljon itt most egy mondat a könyvemből: ” – Sírni pedig kell! – szólalok meg végül, s magam is elcsodálkozom, hogy ez már kihallatszik. A lánynak szól, de közben saját könnyeim is csordogálni kezdenek.
Aztán csak sírunk mindketten, szipogva törölgetjük az orrunkat, egyre hangosabban zokogunk, majd észlelem, hogy a szomszédom is szipogni kezd.”
Köszönöm mindazoknak, akik látva látnak, olvasnak, és megosztanak. Várlak Benneteket sok szeretettel, néha a boldogság könnyeivel arcomon.
Olvasható cikkeim, novelláim CSPM.hu