Ma reggel hatalmas elhatározással elindultam, az egyik tanfolyami társam által már négy hónapja ajánlott lőrinci „Büdi” tóhoz.
A Google térkép 34 percre saccolta az utat, és persze, amikor elindultam, még nem sejtettem, hogy megint másképp jelez, illetve számomra érthetetlenül. (Sosem tudom, hogy én vagyok-e, nő létemre, aki nem érti, mit is akar a Google térkép, – bár már másokkal is megesett, akiket én igazítottam útba kóválygásuk után, innen sejtem, hogy talán mégse – vagy tényleg ennyire érthetetlen.)
Szóval elindultam gyalog, a nem megszokott reggeli úton a hátsó park irányába, de voltam olyan botor, hogy kimerészkedtem a Gyömrői útra, ahol kiderült, hogy bal oldalon, amelyre haladni szerettem volna, csak susnyás van, járda nuku.
Így hát kóvályogtam jó darabig botorkáltam a bokán felül érő fűszerűségben, és mindenféle gyomnövényben, míg aztán egy kitérőnél visszafelé indultam a hátsó parkom irányába, megleltem egy utcát, amely kivitt a Felsőcsatári útra.
A Sárkány Center melletti felüljárón már egyszer áthaladtam egy termékért menve, valahova egy gyártelepre, így az már ismerős volt. Aztán a Google jóvoltából, oda-vissza keringtem a szélesebb, úton, s a Gyömrői út, Felsőcsatári sarkán jelzett 13 perc csak nőtt, növögetett.
Egy tanulóvezető próbálta az Y kanyart, mely eszembe juttatta saját autóvezetési vizsgámat Bulgáriában, de ez egy másik történet, és akkor visszaérve a S.C magasságába, megkérdeztem egy hölgyet. Az ő elmondásából derült ki, hogy az átvezető, „kutyasétáltató” útként jelzett út a nyerő, amely mellett kb. négyszer mentem el. Így aztán a 13 percből 40-et csinálva, megérkeztem a tóhoz, amely semmi különös élményt nem nyújtott, a netes fotók alapján szebbnek gondoltam.
Visszafelé már gyorsabban elértem az Alpár utcát, amelyre emlékeztem reggeli sétáim által, és még arra is volt egy kis erőm, hogy a fűben, levegyem forróvá lett lábaimról a szandált, és mezítláb közelítsem meg a fámat.
A futópálya kész. A kerítést lebontották. Így keresztbe sétálva a parkon láttam meg, hogy választott fám árnyékában egy gyermek és egy felnőtt hűsöl.
Ettől független odamentem, megsimítani a fámat, és beszélgetni kicsit vele.
És…. megláttam, amitől tartottam, hogy újabb csonkításokat hajtottak végre rajta!
Mindazokat az egészséges ágakat, amelyeket a letört ágai helyett három hónapja növesztett, s, amelyek látványa boldogsággal töltött el, lefűrészelve, tövig!
Megsimogattam, bocsánatot kértem tőle, bár magam minderről semmit sem tehetek, mindazért, hogy fájdalmat okoztak neki, újra.
Aztán rájöttem, hogy a fa, pont olyan, mint én. Nem véletlen, hogy kiválasztottam. Mert áll, és él, hiába bántják, csonkolják, akadályozzák a növekedését, a szépsége terjedését, ő stabilan ott van, és árnyékot nyújt annak, aki erre vágyik, mert szereti az életét, és büszke arra, hogy van.
És, igen, az elvileg 34 perces sétám 2,5 órára sikerült, persze, kicsit pihegtem a parkban nézve a fámat messziről egy árnyékos padon.
A lépésszámláló szerint, 11183 lépést tettem.