Mindenkinek van egy igazsága. Mindenkinek van egy valósága. Magam is nehezen fogadtam el, hogy tényleg mi lehetünk, én lehetek, aki mindezt befolyásolhatja.
Akárhogyis csűröm-csavarom, egyre inkább meggőződésemmé válik az,hogy mi vagyunk a kondér felett, amikor kutyuljuk életünk “püréjét”.
Tegnap, akkor kezdett el esni a havaseső, amikor már boldogan mentem hazafelé, és az Örsön rövid távot kellett tennem a buszig, majd a házunkhoz érve, érte el a lakótelepet. Délelőtt a nap nem tudott kisütni, hiába kértem, ezt kaptam helyébe, és azt, hogy rálássak, borult időben, négy fokban is lehet boldogan táncolni, majd negyvened magammal, egymásra mosolyogni, vicces arcot vágva, kacagni egymás felé fordulva, másfél méter távolságon túl is, integetni egymásnak, a boldog mozgás öröme közben.
Készítettem egy motívációs kép-montázst egy hónapja. Mit szeretnék, milyen biztatások esnek jól, mit szeretnék, ha idén megvalósulna, (na jó, esetleg 2022-ben! 😃). Aztán rájöttem, hogy, ahova kitettem, nincs jó helyen, mert nem látom olyan gyakran, ezért beraktam a hálóba, az ágyammal szemben lévő falra.
Majd a múlt héten újra felnyitottam az üveget, amely a tábla előtt van, és odatettem a képek, feliratok közé saját mosolygó fotómat, hogy amikor felébredek, meg, mielőtt lefekszem köszönhessek önmagamnak, és egymásra mosolyghassunk””. Tök jó, mert tudom, bebizonyította az eltelt két-három évem, ha magammal elfogadó-szerető vagyok, akkor a világ is így érez irántam.
Négy évvel ezelőtt Amerikában élő ismerősöm megtalált a neten, és majdnem üzletet szervezett nekem. Én alkottam több hónapon át, – ő szervezte, a figuráknak a helyet, a díszcsomagolást “”, – 12db
élethű figura (60-70cm-es méretben), – Adrien Brody, Michael Jakson, Angelina Jolie, stb, – kiküldésre került, majd ő leállt a szervezéssel, és a az élethű figurákat sértődötten visszapostázta. Ezen munkáim, történelmi életképeimmel jól megférve, jelenleg több dobozban várják, hogy valaki megvásárolja őket. A képen látható Woody Allen figura azért visel szuperhős ruhát, mert tényleg volt, még a pályája kezdetén egy fekete-fehér film, ahol ő volt Szuperman. A jelenlegi poszthoz, meg azért került fel ez a figura, mert egyrészt, nagyon büszke vagyok rá, nagyon jól sikerült figura, másrészt, pedig mutatja azt, hogy minden lehetséges, mindenki tud repülni, szárnyalni, ha tudja, hova szeretne eljutni. Mindenki Szuperman a saját életében!