A tónál egy ideje látok reggelente egy idős házaspárt, akik együtt „horgásznak”.
Pontosabban a férfi két horgászbottal, a néni, pedig csak ül mellette. Őszből fehérbe fordult haja takaros kontyban összefogva, hosszú nadrágban, táskáját szorongatva, kicsit merev tartásban ül az embere mellett, kis távolságot tartva a padon. A távolságot lehet úgy is nézni, hogy ott van a férfi kukoricája, és egyéb kellékei, de én mindig azt éreztem, hogy a távolság a horgászásnak is szól, hogy az nem a néni szórakozása.
Ül a bácsi bal oldalon, mindig másik poszton, – gondolom, attól függően, melyik horgászállás szabad, vagy melyiket nem nyalogatja a sok eső következtében felemelkedett víz, – s a rendszeresen a bal oldalon ülő néni láthatóan nem igazán élvezi ezt az időtöltést.
Ma kint láttam meg a nénit a horgászstégek kerítésén kívül, a sétáló részen, ahonnan az érdeklődők szokták figyelni, a horgászokat, talán irigyen, talán csak beszélgetésre várva.
A horgászóstéget már erősen tűzte a nap reggel kilenckor is, ezért ült ki az árnyékba.
Gondoltam, most megszólítom.
Eddig, ha láttam, nagyon köszöntem neki ismeretlenül, először csodálva, hogy horgászik, akkor még azt hittem, hogy ő is, később, csak örömmel, hogy látom, és egymásra mosolyoghatunk. Olyan mesebeli nagymama kinézete van. A férje sosem fordult felém, neki még csak a tarkóját láttam az elmúlt hónapok alatt.
Megszólítottam. Pillanatok alatt, ugyan kicsit recsegve, mert ritkán használt hang lehet, a néni elmesélte, hogy az embere nem engedi el, még a tó körül sem sétálni, „engedélyt kell kérnie”, és, hogy 15 éves korában vette el feleségül, mert tengerész volt, és így biztosította, hogy amíg ő máshol jár, az asszony ne ficánkoljon. (A kifejezés tőlem:)
Kérdeztem, hány éves, nyolcvan körülire saccoltam, kiderült, hogy 79. Ehhez, már meg is mutatta a mobilját, nem tudom miért, majd a személyiét kezdte elővenni, mert nem jutott eszébe, hány éves is.
Elbúcsúztam, kedvesen, mikor harmadszor kezdte mesélni azt, hogy 15 évesen elvette a férje….
Amúgy nem tudtam, sajnáljam-e, vagy megértsem, ezt a 64 éves kötést, amely e két embert egymás mellett tart a mai napig.