A Facebook feldobta az egy évvel ezelőtti posztomat.
Akkor ötödik hete voltam “bent”, volt a világ beljebb, mint megszokott. A liftet naponta fertőtlenítették, – azóta sem ismétlődik meg ez a helyzet, hogy a gombokat, a tükröt letöröljék naponta, – és a fortélyos félelem vicsorgása mellett a szabadságom, szabadságunk megcsorbításáról elmélkedtem.
Eltelt egy év. Fásult harcokban értetlenségben egymásnak ugrasztott emberekkel, akik közül senki sem tudja az igazságot.
Az “Igazság odaát van”… Igen, mert minél inkább lesüllyed az ország, a Föld népességének lelki rezgésszintje, annál inkább előtérbe kerül az újabb, és újabb test-test elleni háború, vita, harag, egymás okolása, és minden, amitől az élet nemhogy előrefelé megy, helyette stagnál, majd erőtlenül lehull.
Nézz csak az időjárásra, mindent tükröz. Kinyíltak a fák, ezer színben pompázott minden, és jött a hó, a fagy, a szél, a hideg eső árpilisban, a feltámadás után.
A szavak ablakok vagy falak c. könyvben, mely az erőszakmentes kommunikáció alapkönyve csak a szavak mentén mutatja meg, mennyivel hasznosabb, és szerencsésebb úgy kommunikálni, hogy felnőtt-felnőttként senki sem kiabálja le a másik fejét, senki sem erőszakoskodik, akár szavakban, akár tettekben.
Mert most ezekkel semmire sem megy a nép, a nemzet, amelyet annyiszor emlegetnek az ország házában, de szájukon csak kifolyik ez a szó belső érték nélkül. Ha lenne benne belső érték, akkor hatna, s bár, minden ember élni akar, és minden ember saját maga képzeli el a saját útját, a közösség, amelyben élünk meghatározó.
Ami manapság errefelé van, az nem az, amire a feltámadás fényében büszkék lehetünk.
Mégis, én reménykedem, és minden reggel reménnyel telin nyitom ki a szemem, és ülök le, ha leülök ide írni, mert tudom, hiszem, az összefogás eredményre vezethet.
Erőt és békességet, egészséget, és boldog mosolyokat, gyermeki kacajokat hozhat. Összefogni a jóért, egymásért, a szabad igaz életért, mi is lehetne szebb kívánságom ezen a reggelen?!
(A kép forrása: Pixabay. Címe: Lány, nő, öröm az élet)