A körülöttünk lévő világ, ha az anyagban járunk térdig, vagy derékig, vagy fejünk tetejéig, korlátok közé szorít, vagy magunkat szorítjuk a korlátok közé, mert mindenki maga teremti a korlátait, ahogy én is, ahogy más is.
Az az energia sugárzik ki, amit mi sugárzunk, s mert itt élünk, együtt élünk, ez meghatározhatja a világunkban történteket, még az időjárást is!
Az, hogy a kollektív tudat mit gondol, hogyan érez, hogyan cselekszik mindezek hatására, az szétterjed, és sötét felhővel fonja be az eget. Bár láthattuk múlt héten életünk leghatalmasabb szivárványát, mely azt sugallta: „Nem kell besz…ni!”, ahogy a Zazzie a metrón c. fiatalkori könyvemben Zazzie papagája ismételgeti.
Lásd, mindenhol feléledt a természet, mert sokat esett az eső, és lehűlt a levegő, Olyan zöld a fű, mint tavasszal, amikor még úgy nézett ki minden, mint a mesében.
Tavasszal még reménykedtünk, mert akkor a tavasz ízei, színei, és a látvány szeretettel töltötte el a kollektív tudatot, az sugárzott szét.
Aztán beszólt a politika, a háború, most az infláció, és bár már nem a Coviddal ijesztgetnek, mindennap kitalálnak valamit a világ „urai”, amellyel rémületet kelthetnek elhintve azt, és ez terjed a mezőben.
A természet és a csillagok nem hazudnak, nekik nem kell látniuk, hogy hányan néztek meg és egy fontos videót, amivel mondani akartunk valamii fontosat, figyelemfelkeltőt, azt, hogy élni szép, érdemes, öröm, akárki akármit mond.
Ezért aztán én azt kérdem ma reggel: mivel lehetne túlteremteni, még szebbé tenni mindazt az életörömöt, amit érzek, amikor kisüt a nap, puha zöld fű simogatja a talpam, áramlok a széllel, a tánccal, ölelkezem a szeretteimmel, és kapcsolódom a boldogsággal, hogy itt lehetek itt és most?
Nézd meg a tegnap feltett videónkat! Érdemes!
Illusztráció: Labirintus. Ezt speciel Únyban fotóztam az elvonuláson, de bárhol lehetne, mert bennünk is ott van.