Az elmúlt két napban nagyjából reggeltől, – ameddig nem jelzett a hátam– alkottam.
Az alkotási folyamatban ugyanazt végigélem minden alkalommal, mind gyermekeim világrahozatala kapcsán.
Bármit alkotok, legyen az egy novella, cikk, egy poszt, egy festmény, selyemkép, figura, báb, kélpeslap, vagy akár a lakásomban valami újdonság, tananyag-segítő a tanfolyamhoz, mind-mind a gondolat által születnek meg.
Milyen érdekes! Manapság, – és sokszor magam is,– gondolatainkat egyfajta egónkhoz szorosan hozzátartozó dolognak tartjuk””, s mint olyant, sokat “szidjuk”.
Holott, a gondolat energia. A gondolat által jönnek az üzenetek, s a gondolat által készül el, akár egy ebéd is, – ha már a kreatív alkotásnál tartunk, – mert, minden az, ami az életünkben történik, másodpercek milliárdjai sodrása folytán az a gondolat által, a gondolati energia által, megszülető alkotás. Nincs más, minden az.
Sokan, akik értik a “csíziót”, azok az elvonulások, a meditációk, relaxációk alatt sem tiltják, és húzzák le a mélybe a gondolatokat, melyek felbukkannak közben, csak azt tanácsolják, ne menjünk bele, ne forgassuk tovább, ne akasszuk meg elménk lecsendesülését.
Tehát az alkotás. Eleve úgy kezdődik, hogy jön egy vágy, vágy az alkotásra, egy új dolog, tárgy, étel, bármi megalkotására. Önmagamnak, vagy valakinek, szeretetből, hálából, megrendelésre, vagy csak úgy, mert az ihlet, a vágy megcsikland.
Elkezdem, még nem tudom, hogyan alakul, miből lesz, ezért az alkotószobám nagyjából percek alatt mindennel tele. Kikerülnek a dobozokból az anyagok, a zacskóból a csipkék, a szekrény tetejéről a bőrök, az erkélyről a fák, a polcról a gyöngyök, és sorolhatnám.
Soha nem tudtam két egyforma darabot készíteni. Amikor ilyen megrendelésem volt, még én fizettem, nem kis összeget, mert az anyagköltséget se fizették ki, és a munkát sem, mert az egyik bábnak, figurának a szeme kicsit beljebb, a másiknak a keze kicsit nagyobb volt, stb.
Tehát a vágy, aztán a téma, aztán az anyagok, ragasztók, egyéb kiegészítő, már zizeg a varrógép, már szárad a csipke, kialakul a papírforma, hajlítódik a drót.
Csöndben, meditációs állapotban, vagy podcastot, hangoskönyvet hallgatva, mélyen bent önmagamban pepecselek.
Ha nem tetszik szétszedem, ha késznek tűnik, mint tegnap is, hajnalban jön az ötlet, hogy még szebbé tegyem, és akkor kiderül, hogy, ami már kész, az nem az, amire vágytam.
Szétvágni, szétszedni, átalakítani nem vagyok rest.
És igazán ilyenkor kapom az igazi ihletet fentről-bentről-kintről, bárhonnan, mintegy megerősítésként, hogy igen, képes vagyok elengedni, ami kész, és újraalkotni még szebbé.
Valahogy mindig van olyan anyag, bőr, zsinór, gyöngy, felirat, Sizzix vágószerszám, ami kell.
Aztán csak gyönyörködöm, és elképzelem, mit fog szólni, akinek szánom, milyen lesz a szeretet áramlása az alkotásom által?
Ez egyfajta extázis. Bele tudom építeni máshol, például a táncban megélt örömeim, érzéseim.
A végtelenség tágul ilyenkor bennem, és változik valamivé, amiben én teljesen benne vagyok. Így terjedek, és sugárzom fényem tova.
S, talán ez egyúttal a reklám helye. Talán elolvasod, és azt mondod, igen… Én Rónai Katától szeretnék egy festményt, figurát, fából készült főnixmadarat, bármit, ami boldoggá tesz, amiben ott van ő, és ott vagyok én. Ha így érzed, megtalálsz, itt is vagyok, és a ronaikatalin.hu-n is, a Google-ban is, és mindenhol. Várlak.
Illusztráció: A felújított dobomra készült akril festésem. (Nem most készült!)