Kaptam egy levelet az Everness szervezőiről, amelyben azt írták, hiába hirdetnek a Facen, nem jut el az emberekhez.
Azon gondolkodtam, ha ez a fajta terjedés sem biztosított, akkor hogyan reménykedhetem abban, hogy az én szavaim eltalálnak azokhoz, akikhez szeretném, akiknek ezzel adhatok, és akik befogadó szeretettel fogadják soraimat.
Az is eszembe jutott e gondolat kapcsán, hogy mindez manipuláció, vagyis minden, ami a világunkban jelenleg befolyásoló tényezőként jelen van, az valamilyen formában manipuláció. Kezdve az egyre több helyen megjelenő, gyűlöletkeltő óriásplakátoktól, amelyek minden sarkon, lámpaoszlopon kikerülhetetlenül szemünkbe villannak.
Azt gondolom, a manipuláció függőséget is okozhat, s úgy, hogy nem is vesszük észre.
Méghozzá olyan függőséggé lészen, amely teljesen összekavarhatja belsőnk biztonságát, lehet az képi, szövegi, társasági, baráti, szerelmi, politikai, véleményezési, tárgyi, külső,- belső függőség.
Függés a like-koktól, a dicsérettől, a mások véleményének súlyától, függés egy-egy közösségtől, a felettünk terjedő, egyre kiterjedtebb szürke félelemfelhőtől, mely két éve indult el a világunk felé, s amely most még nagyobb erősséggel támad, s mely előtt a gazdasági világ már fejet is hajtott.
Mit tehetünk önmagunkért, a világunkért, a világért, a Földért, a szeretetért?
Ha tudjuk, kik vagyunk, vagy legalábbis sejtjük, merre halad az az út, amely a mienk, igyekezzünk rajta maradni.