Ma egy az élvezetekről szóló videót hallgattam reggel, miközben élvezetesen kanalaztam a leforrázott zab, mandula, kesudió, szárított vörös áfonya, kiwi, és mangó keveréket.
Élvezettel rágtam, nyeltem, és megdicsértem magam, mert a finomságok nem két rágás után indultak el a gyomrom felé.
Az idő, amely néha végtelen lassúnak tűnik, főleg, ha soran állunk, vagy a járműre várunk, de elrohan, ha élvezettel csinálunk valamit, ha szerelmeünk szemébe nézünk, szerelmezünk, táncolunk, vagy “csak” bármi olyan dolgot csinálunk, amely nekünk élvezetet okoz.
S, ezt a vágyunkat, vagy lehetőséget, hogy megmelegítsük a saját szívünket, lelkünket, mintha szégyellnünk is kellene.
Mert erősek vagyunk, és minden kibírunk, mert így lettünk szocializálva, beprogramozva, már születésünk pillanatától.
 
Annyira nehéz igazságosnak lenni önmagunkkal, és elfogadni, amikor nehezebb, és nem hátracsapni a nehezebb napokat az amúgy is már, vagy még súlyos zsákba, amit cipelünk kezdetek óta, amiből sokszor kikerült már sok minden, de maibe folyamatosan pakolunk, úgy, hogy igazán nem is akarjuk.
 
Hisz, tényleg az élvezet számít, az, hogy MOST mi a jó, s az legyen akármi, egy nagy pohár vörösbor, vagy egy gondolat, amely szabaddá tesz, vagy azoknak a mosolynak felidézése, amit szombaton kaptam táncostársaimtól.
 
Megyünk bele a télbe, hét végén advent első vasárnapja.
Próbálok visszagondolni, mi is történt idén, addig már eljutottam, hogy tudom, a csodás dolgokat szeretném visszaidézni, az élvezeteket, az örömöket, és a mosolyokat.
 
Mert semmi más nem számít, higgyétek el!