Olvasok, könyvet, más, mint a neten olvasni. Valahogy mindig ott a szikra, ott van az a több, amit csak a könyv tud visszaadni. Lehet, hogy cipelni kell, lehet, hogy egyszerűbb lenne vibrálva olvasni, de mégis, ez vonz.
Egy több, mint 10 éve a polcomon lévő, már többször bele-beleolvasott pici könyv, ami minden utamra jönni akar velem, aztán ott van velem lefekvés előtt, és ott van velem ébredés után az ágyban.
Zig Ziglar: Az vagy, amire gondolsz.
És, igen. Tapasztalom, élem, terjesztem.
Aztán hallgatok podcastot, Kadarkai Endre: Élni jó c. adását, és észreveszem, hogy sok-sok ember, aki azt vallja, “hogy élni jó”, mind, élből tudja ezt.
Olyan természetességgel beszélnek a szeretetről, a jelenben lenni létről, a megbocsátás erejéről, a hála, és az elengedés ösztönös megjelenéséről, hogy azt kell látnom, tapasztalnom, nem kell ehhez ötszáz tanfolyam, coach-ok, pszichológus, és egyéb segítő.
Aki “ott van a szeren,” tudja, hogy minden értünk van.
Ők mind tudják, és terjesztik, ahogy én is teszem, saját példámmal, saját létemmel, tevékenységeimmel, ÉN-ségemmel.
Ma, az óra visszaállítás napján, amikor lassan lezárjuk az októbert, ma reggel eszembe jutott, hogyan is mentem el az első gellérthegyi táncra, talán pont két éve.
Gyönyörű időben indultam, aztán fejveszetten rohangásztam a Gellért hegy jelzett részén, mert nem találtam a táncosokat. (Aztán még vagy háromszor így jártam! 😃)
Végül, amikor az mondtam magamnak, hangosan, “nem érdekes, engedd el legalább kimozdultál!” Felmértem, hogy ott vagyok a hegyen, csodás időben, a levegőn, a napsütésben, – másfél hónap könyvírás, és az első terjesztési intézkedések után, (mely eléggé a lakásba zárt tevékenység), – abban a pillanatban, megláttam a táncosokat.
Elengedve a stresszt, az idegességet, amely elhomályosítja a látást is rengeteg esetben, megláttam már, amit meg kellett látnom. Ilyenkor összerezgünk mindazzal a térrel, eseménnyel, tárggyal, amelyet meg kell látnom, élnem.
Azóta, lassan két év eltelt, s én minden vasárnap délelőtt, – kivéve, amikor tényleg ítéletidő volt, – ott vagyok, és táncolok, boldogan üdvözölve az újakat, a régieket, mert VAGYOK.
S, MERT ÉLNI JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!
És egy idézet a jelzett könyv mottói közül:
“Ne feledjük, a boldogság nem azon múlik, mik vagyunk, vagy mink van. Csak azon múlik, mit gondolunk.” Dale Carnegie
Illusztráció: Általam készített képeslap: “Egy stresszmentes nap”.