Szeretettel ajánlom 4.videómat, beszélgetést Vass Adriennel

A „Csevegjünk! – Kérdezhetlek?” podcastban olyan emberekkel szeretnék csevegni, – nőkkel, férfiakkal egyaránt, –akik a hétköznapok fényesen világító csillagai. Emberek, akikkel jó sorsom, az Univerzum, a „véletlen” összekapcsolt, útelágazásoknál, keresésben, tanulásban, örömben, szeretetben, munkában, táncban, egészségem újraépítésében, vagy csak „úgy” egy váratlan mosoly által. Azt kérdezed miről lesz szó? Az életről, az együttlétről, a kiterjedésről, az áramlásról, a szabadságról, az itt és mostról, a vágyakról, vagyis mindenről.

Gyere, hallgass minket, nézd el, ha bakizom, és azt, ha néha megakad a szó. Kapcsolódjunk össze a szeretet, a ragyogás, az öröm örök hullámhosszán!

Vass Adrienn Angliában él. Sokfelé járt már életében, ahhoz képest, hogy Pécsett született. Amikor elindult Angliába nyelvet tanulni, még nem sejtette, hogy ez nem egy év lesz.

Gyermekkorában balettáncos karrier álmai voltak, ehhez képest, most végtelen boldogsággal tölti el, amikor beteg embereknek tanít táncot, akár online is, mert tudja, ami kézenfekvő számomra, hogy a tánc az élet, és tánccal gyógyulni lehet. Több tanfolyammal a háta mögött, képesítések sokaságával, mozgásszervi betegséggel „megáldott” emberkeknek segít, és adja vissza az élethez való kedvet, jogot, és a szabadság érzését, a gyógyító mozgáson keresztül.

Két hete szerda délutánonként magyar delikvensekkel is foglalkozik, be lehet csatlakozni a csoportjába bárkinek, aki úgy érzi, szüksége van ilyentén segítségre.

Ha szeretnél értesítést kapni az új videókról, iratkozz fel youtube csatornámra.

Várlak sok szeretettel!