Szeretettel ajánlom következő videómat, beszélgetést Kis Ildikóval

A „Csevegjünk! – Kérdezhetlek?” podcastban olyan emberekkel szeretnék csevegni, – nőkkel, férfiakkal egyaránt, –akik a hétköznapok fényesen világító csillagai. Emberek, akikkel jó sorsom, az Univerzum, a „véletlen” összekapcsolt, útelágazásoknál, keresésben, tanulásban, örömben, szeretetben, munkában, táncban, egészségem újraépítésében, vagy csak „úgy” egy váratlan mosoly által. Azt kérdezed miről lesz szó? Az életről, az együttlétről, a kiterjedésről, az áramlásról, a szabadságról, az itt és mostról, a vágyakról, vagyis mindenről.

Gyere, hallgass minket, nézd el, ha bakizom, és azt, ha néha megakad a szó. Kapcsolódjunk össze a szeretet, a ragyogás, az öröm örök hullámhosszán!

Kis Ildikó álmodott, és az álom valóra vált. 2008-ban megtalálta azt, amiért ideszületett, ami az útja, és ez a tánc. 2008-ban még együtt, sőt a tanáriban egymásnak háttal ültünk, de mindkettőnk szíve az abban az évben megtalált táncért dobogott. Ildi egy évig tanított velem, majd elfogadta a hívást, hogy csak a tánc legyen az élete.

Magam, még két évig tanítottam, de a táncot azóta is nagy becsben tartom az életemben, és mindazok életében, akikkel erről beszélgetek.

Ha szeretnél értesítést kapni az új videókról, iratkozz fel youtube csatornámra.

Várlak sok szeretettel!