Mily fantasztikus is ez a magyar nyelv, nem győzöm soha szépségeit, lehetőségeit eléggé csodálni!

A cím, melyet hirtelenjében választottam első honlapbejegyzésként, a beköszönő, szétszedve, beköszön Ő, és benne vagyok én is a nő, aki beköszön.

Mert én vagyok. És itt vagyok.

Szeptembert írunk, lassan végetért ez a forró nyár, nehéz még átállni a hajnali, éjszakai hűvösségre, de itt van, eljött az ősz. Egy váltó időszak, egy új időszak, egy újrakezdés, egy újjászületés, valami, ami eddig nem volt, valami, ami elindítja a rég vágyott dolgokat, a megmutatkozást, a megismertetést, azt, hogy ne vesszenek el azok a sorok, amelyeket megfogalmazok, amelyek megszületnek bennem, amelyek kikívánkoznak, hogy elmondhassam, hogy megmutathassam, hogy elérhessen hozzád, és hozzád, és hozzád.

Azt gondolom, a kor nem számít. Hogy ki mikor ér el arra a pontra, hogy büszke arra, hogy hány éves, és büszke arra is, hogy azt a kort, amelyet a számok mutatnak tisztelettel meghajlással köszönti, és elfogadva, hogy vannak nála fiatalabbak, sőt, és vannak idősebbek is, de teszi a dolgát, elmeséli mindazt, amit szeretne mások tudomására juttatni, és ezáltal örömet okoz másoknak és persze saját magának.

Amikor a posztok között ilyen sorok vannak: “Mónika Menyhárt Kérlek, írj minél többet. Jól esik olvasni!”, akkor érzem, hogy tényleg jó. Mert melegséggel tölt el, amikor szörfözhetek a betűk, szavak, mondatok közt, amikor magam is arra rácsodálkozom, később, hogy, tényleg, ezt én írtam?

Amikor a saját novellámtól kiráz a hideg, és amikor elolvasom, és a hallgatóságban bennreked a szó percekre. Na igen, akkor érzem azt, hogy jó helyen vagyok, és még sokáig szeretnék menni ezen az úton.

Ez a honlap arra vállalkozik, hogy sokrétűségemet megmutassa. Az írást, a régebbi eltűnt sorokat, a napi blogokat, a morgásokat, és az örömöket, hogy kézművesként lássák az alkotásaimat, hogy kapcsolódhassak minden alkotásom gyönyörűségéhez az olvasók, az idelátogatók által, hogy levelezgethessek az elakadottakkal, és, hogy megtaláljuk egymást.

Köszönöm, ha eljössz ide, és velem együtt örömködsz a szavak szárnyalása közben. Rónai Kata