Tegnap a “Milyen alcímet adnál életed könyvének ehhez a fejezetének?” Egy Facebookon feltett kérdésre a következő válaszom érkezett, “fentről”: “Átalakulás. Hogyan lettem bábból pillangó.”

És igen. Folyamatos átalakulásban, saját magammal vívott, megvívott harcaimban, önmagam vállának megveregetéseiben, a napi események alakulásában, az újra felfedezett, fontos könyveim újraolvasásában, az újra megtalált erőmben, az ölelésekben, amelyeket adok és kapok, a táncaimban, az útjaimban, a történéseimben, mind-mind ez köszön vissza.

Kérem, és kapom a tanácsokat, bizonyos témákban, és ráébredek, hogy már tudom, vagy, nem, mert ez az ő útja, és lehet, hogy ezzel az úttal, ő gyorsabban halad, de én, ahogy néha meg,- megállok, lehet, hogy többet tapasztalok önmagomnak.

És ez így van rendjén, mert ez az élet, ez az ÉN ÉLETEM. Minden apró csodájával, bosszúságával, és lehetőségével. A hirtelen felfedezett ismerősökkel, a beszélgetésekkel, a segítéssel, a figyelemmel, ami rám irányul, amikor megjelenek valahol, mert súlya van létezésemnek, és szeretet övez.

Néha elmerengek, hogy vajon látják-e a szüleim, vajon tapsikolnak-e odafenn, hogy igen, elértem, amit mindig vágytam, és ez nem az, hogy van-e pénz, vagy, van-e csilivili új ruha, ez a belső béke, az öröm, a felébredés reggel, az elalvás este, az álom, melyben online tanítok fiatalokat alkotni, és minden, ami én vagyok, lehetek, amivé váltam, és amivé még válhatok. Áldás és hála mindezért!

Illusztráció: 24 év után egy lányaim korabeli barátnőmmel közösen lefestett nagyszoba lila falán, a 2001-ben rólam rajzolt Tónió (Uborka TV műsor alkotója) karikatúra rajza, és alatta a hála pillangója.