Hugó bácsi az emeleten pont felettünk lakott az Akácfa utcában.
Azt gondolom, ez az emlék legalább 50 éve nem jött elő, de ma, április 1-én, nem az jutott eszembe, mint, amikor gyerekkoromban az Állatkert számával húztuk egymást, már, akinek volt telefonja, hanem, hogy Hugó bácsi mekkorákat tüsszentett.
Igen, és tényleg, szinte megremegett a ház.
Ma már sejtem, allergiás volt, mert ez legfőképpen, nyáron, a nyitott ablaknál érkezett be minden lakásba, ez az óriás tüsszentés.
Amúgy Hugó bácsi hajlott hátú idős zsidó bácsi volt, háta görbe, meggörbítette az évek száma és a sors, feltételezem, mai szemmel, hogy megjárt valamilyen tábort, vagy munkaszolgálatot.
A házban, ahol felnőttem, Dénes Tomiék másodikról való elköltözése, és az unokatestvéreinek beköltözése közben eltelt években, nem volt más gyerek, csak én, és csupa idős, vagy középkorú ember.
Mindenki pletykált, mindenkinek mindig figyelnie kellett a másikat, és mindig ott sétált Jolán néni az udvaron körbe-körbe, meg-meg állva egy egy földszinti szomszédnál, az aktuális pletykát végighallgatni.
Ebbe a nihilbe zúgott be Hugó bácsi tüsszentése sokszor, és tényleg olyan hangosan, hogy néha meg is ijedtem.
Azt hiszem gúnyoltuk az öreget. Talán őt egyedül, mert a többiektől féltem, tartottam, mert nagyon csúnya dolgokat tudtak kitalálni unalmukban.
Sokat gondolkodom, ahogy egyre inkább beérkezem abba az időzónába, amelyben ők éltek.
Boldog vagyok, hogy nem a pletykálás, és a rosszindulat az, ami mozgat.
Boldoggá tesz, hogy tudok másoknak, idősebbeknek, fiatalabbaknak példát mutatni, és segíteni őket, az én életstílusommal, energiámmal, és látásmódommal.
És ez bizony nem áprilisi tréfa!
Legközelebbi videómban pont az idősebb létről szeretnék mesélni.
Gyere és hallgasd meg! A felvétel félbemaradt tegnap, hiszen fontos feladatom akadt, mégpedig az, hogy megérkeztek az unokáim, de a cél viszi tovább a gondolatot, holnap elkészül a videó és látható lesz a You Tuben.
És ez sem áprilisi tréfa!