Tegnap találkoztam egy párral. A pár női tagja a klinikán adminisztrátor és nagyon sok segítséget kaptam tőle, meg is említem név nélkül a könyvben, de ott található a köszönetnyivánításban az ő neve is.
Párjával érkezett az általam kezdeményezett találkára, az Orczy kertbe az egyik védett pavilon alá, mert szerettem volna a változatlan segítőkészségét egy kis meglepetéssel meghálálni. A hölgy felém mutatott, és azt mondta: „ő Rónai Katalin az egyik betegünk…”. A férfi felé bólintottam, és azt mondtam, aki már nem beteg, mert meggyógyult! Utána jutott eszembe, hogy azt kellett volna mondania, „ő Rónai Katalin, egy gyógyultunk”…
Megmutattam a könyvemet a párnak, nagyon sok szeretettel gratuláltak, és a férfi megkérdezte, hogy hogyan lehet a „daganat ajándék?”
Sokan tették már fel ezt a kérdést. Azt hiszem, ezt csak az tudja megválaszolni, aki kijött a betegségből, legyen az a betegség bármilyen, és ráébredt arra, hogy közben milyen erős, szabad és boldog ember vált belőle.
Ahogy könyvemben is, megint Edith Éva Egerre hivatkoznék, akinek új könyve, az Ajándék többször kitér erre a változásra, amelyet ő is, és saját lánya is megélt a gyógyulási folyamat kapcsán.
Illetve azt is gondolom, hogy a gyógyulási folyamat már maga lehet ajándék, hiszen, ha ott nem vagyok, nem lettem volna tudatos, minden másképp alakulhatott volna.
Dr. Joe Dispenza a Válj tudatfelettivé könyvében ugyanerről beszél, esetek kapcsán, de főleg azokban az esetekben, amikor hosszú-hosszú gyógyulási, tudatosodási folyamat közben ráébred az ember, mekkora ajándékot is kapott.
Megszokott kifejezésekkel és jelentésekkel manipulálnak bennünket. Miközben a magyar nyelv mélységeiben ott a válasz nagyon sok kérdésre, és nagyon sok alkalommal a szó rezgése is elég, hogy megérsd, miről is beszélek.
Lassan ennek az évnek a végére érünk, ideje megtalálni, meglátni azt az örömöt és ajándékokat, amelyet ez a nehéz év adott nekünk, mert így lehet élni, túlélni, és szeretni mindent, mindenkit, és önmagunkat.
Tudod: Nincs idő várni, szeresd önmagad, hogy szerethess másokat, és a világot, attól változik meg a tér körülöttünk, akármennyire is nem hiszed, de így van.