Az egyik Facebook tudó azt tanácsolja, mindennap írjunk, sőt, ha lehet, többet is.
A másik azt javasolja, csak ötnaponta, mert az algoritmus azt zabálja.
Nem elég a like, már szívecske, és ölelés a lényegi segítés a láthatásra, a láthattatásra, – amely egyébként, nekem amúgy is természetes, – arra, hogy aki érdekelt, az meg is kapja a napi , heti poszt adagját tőlem.
Egyre szélesebb spektrumú oldalakkal mégsem jutunk előre.
Van úgy, hogy egy érdekes esemény csak egy héttel később jelenik meg, vagy akkor sem.
Ha nem hirdetünk, nem látszunk. De vajon mennyire kell látszanunk?
Néha megtörténik, hogy valaki egy témánál előkerül, kapcsolatba lépünk, és kiderül, hogy már hat-nyolc éve levelezgettünk, mégsem emlékszünk konkrétan egymásra, nem követjük egymást, és nem látszunk egymás számára.
Mégis, akkor hogyan?
Vannak marketingesek, akik átirányítanának más felületekre.
Van, aki az Instán hasít, mások a TikTok-on, vagy a Pinteresten.
Valahogy belefáradtam.
Meg kellene nyomni ismét az F5-öt. Frissíteni kellene. Visszakérném az IWIW-et! bár az elsősorban itthoni kapcsolódásra épült.
Mert a kapcsolódás az volt a cél. Az lenne a cél ebben a megtépázott időszakban. Hisz megtépázott minket a C, a mostani határon túli helyzet, a gyűlölethullám, ami zajlik folyamatosan.
Maga a miniszterelnök „úr”, szégyenszemre telefonos üzenetben, saját hangján ismétli el ocsmányságaikat, – 3 mp volt kb. míg felocsúdtam, hogy mi fene is ez, és letettem. –
Szóval áll a bál a Pokolban.
Jön, itt van Plútó, vagy Hádész, de csak annak árt, aki erre hangolódik.
Minden bennünk van, belőlünk indul, és hozzánk érkezik. Mindeközben napkitörés, és szintemelkedés zajlik, mindnyájunknak, ha elfogadjuk.
Legyen tehát változatlanul a fény, amely vezet minket, és aztán majd kiderül, hogy naponta, vagy csak ötnaponta kell-e nektek az álalam írt szövegek olvasása, kell-e a biztatás, írásbeli simogatás, kapcsolódás. Kell-e az áldás.