A Manóba! Valami készül…
Az időváltozásra fogtam a bennem feszülő belső feszültséget, aztán rájöttem, hogy a séta és az alkotás az, ami mindezt feloldja. Téma is van, vágy is, de, ha nem lenne, akkor is ezek a legjobb önfejlesztő meditációk, és az alkotás, vagy a közvetelen környezet átalakítása, a rend valahol a terünkben, egy jó ebéd, egy meglepetés, ajándék, hála kifejezése valakinek, vagy az írás, mert mindez a jelenben tart.
És, ha az írás, ráadásul a szabadban történik, akkor még inkább kiterjedhet a jelenlét, kiszélesedhet a tér.
Néztem tegnap a parkban a focizó, lábtengózó, kosarazó férfiakat, mert egyetlen nő sem volt köztük, csodáltam ezt, még akkor is, ha tudom, más az irányultság. Eszembe jutottak a szakközépiskoai szünetek, amikor miniszoknyában, köpenyben, hátulnyitott, hegyesorrrú magasabbsarkú cipőben lábtengóztam az udvaron a fiúkkal. Tegnap csak néztem, és az is jó volt, jó volt látni a testek mozgását, az örömet, amelyet megéltek, és az örömömet, amelyet a látvány okozott.
Ilyen az alkotás, amikor valami belőlem és általam készül, csoda, és lehetőség, hogy kiterjedjek, hogy kiterjedjünk.