Mondták, igen, hogy nem egyszerű a saját terjesztés. Abban hiszek, mégis, hogy a téma, a cím, a borító, és a benne lévő történet, amely, az én történetem, de, amely már eddig is, részleteiben, vagy, más formában, a tollam által megírva sokaknak segített, és sokakat meggyőzött arról, hogy lehet tovább, hogy lehet és kell élni, mert az az út van nekünk kijelölve. Minden megakadás, amely az utunkon történik, egyfajta vizsga, saját magunkat vizsgáztatjuk, csak nem tudjuk, nem vesszük a saját adásunkat.
Most, amikor annyi ember fél, és annyi ember szenved másfajta félelmek hálójában vergődve, a figyelmet megszerezni, a leendő olvasókhoz szólni nem egyszerű. Van segítségem, és vannak mellettem olyanok, akik ugyan nem együtt futották velem a maratont, de a partvonal mellett drukkolva, imádkozva, akár „puszit” dobálva, vagy csak egy-egy biztatással segítették, hogy a célba beérjek.
Ma délelőtt Gödöllőn voltam egy egészségnapon, ahol a könyvemről beszélgettünk négy ember társaságában. A téren zajlottak az események, még alig ocsúdtak fel a szervezők a reggeli balesetből, hogy a Rák ellen az emberért, a holnapért szűrőbusza, túl nehéz volt az új téren levő egyik szökőkútnak, és beszakad alatta az egész. Szerencsére, senkinek sem esett baja, és a busz is megúszta, a katasztrófa-elhárítók hamar a helyszínre értek.
Azt gondolom ez a történet is allegória. Amikor a daganat megjelenik, kiderül, bárhol legyen is az, a „talaj” beszakad alattunk. A mi feladatunk az, hogy ép bőrrel kikászálódjunk a gödörből, de kellenek a „katasztrófa-elhárítók”. Ezek orvosok, család, barátok, párunk, a munkahely, a közösség, az alapítványok, a ligák, és az olyan gyógyult emberek, akik tudják, hogy gyógyulásuk azért is sikerült, mert a betegség által megtaláltak magukban valamit, amitől jobbak lettek önmaguk számára.
Ez az ajándék, amelyet én is megkaptam. Ha az ember önmaga számára jobb lesz, az kisugárzik, és az a környezetének is jobb, szeretet-teljesebb lesz a légkör mindenfelé, ahol jár, mert a fénye besugározza a helyeket, amerre megfordul.
Tegnap egy ismerősöm arról kérdezett, hogy tényleg a kemoterápia miatt nem engedik az immunerősítést? Azt válaszoltam, amit nekem mondtak, hogy a kemoterápia az immunrendszer lerontásán dolgozik, ezért nem ajánlják immunerősítők szedését. Az ismerősöm erre azt kérdezte, hogy miért hallgattam rájuk?
Amikor döntöttem, hogy elfogadom az orvosi protokollt, – bár első menetben magam is ellene voltam – akkor erről is döntöttem, hogy meghallgatom azt, amit mondanak, aztán a belsőmre bízom, hogy áll hozzá. Az önmunkáim és az egyetem orvosaival való találkozás eredményeképpen, igent mondtam a kemoterápiára, és a többire, amit ők javasoltak.
S, mert igent mondtam, elfogadtam azt is, amit az ott dolgozok hozzátettek a kezelések során, amely elég „sovánka volt ugyan”, de mégis volt. Mindettől függetlenül az ötödik kemoterápiánál a doktornőm azt mondta nekem, „Kedves Katalin, bármennyire is igyekeztünk, nem tudtuk lerombolni az immunrendszerét!”! Ettől még a gyógyulási folyamatom haladt előre, viszont már nem kellett az utolsó két kemoterápia után ellenőrző vérvétel sem, mert annyira jó volt az eredményem.
Ugyanez a főnővér mondta nekem az első kezelésnél, vagy a másodiknál:
– Olvasson sokat, mert a kemó hülyít!
Akár kemó, akár nem, mindenkinek ajánlom, hogy olvasson, olvasson, könyvet, bármit, de ha lehet legfőképpen most az én könyvemet.
https://www.facebook.com/ronaikatalinkonyv/ Ide kérem a véleményeket, azoktól, akik olvassák, vagy olvasták.
A könyv megrendelhető: www.ronaikatalin.hu
Feladási árakat jövő héten hozok.