Amíg élek, mindig van következő.
Ami előtte volt, a 71 év, az emlék.
Mind, akármilyenné vált az én emlékezetemben, hisz máséban nem is lehetne így, a már elmúlt.
Mert, lehet egy virágot nézni számtalan embernek bárhonnan, a virág egy, de a nézőknek a virágról alkotott képe más és más, milliónyi nézőpont, érzés, szín, lehetőség, vágy, érzés.
Mert mindenkinek más a más, más tetszik és mindenkinek más, ami megfogja .
Mégis, amikor a barátnőm is ugyanazt szereti, amit én, vidám örömmel sóhajtok, újra, egy pont, amelyben egyezünk.
Mégis, amikor az új szerelemnél, – ha van, ha nyílik egy új ajtó,–egyszerre mondjuk, hogy igen, én is azt kérem, a lila köd, még inkább körülvesz, mert az egyesülés, az egyetértés boldogsága, az együtt-lét megmelegíti a szívünket.
S bár az élet nem lila köd, de csodálatos. Csodával határos lehetőség.
Mélyről érkező hálával gondolok a megelőző esti, támogató simogatásokra, a magasba emelésre, az ölelésekre, és a tegnapi több száz köszöntő üzenetre, az énekkel felköszöntő Kiss Bogira, a érzelmekkel megtámogatott írásokra, Szabó Katalin engem támogató, szeretgető csoportba gyűjtött kedves embereire…
Vidáman látom magam előtt, a tegnap esti köszöntés közben díva álarcot a telefonról felöltő lánykám, és lányunokám arcát, amelyen nagyokat kacagtam, örömmel hallottam másik családom kórusban bekiabált köszöntését, és szívem csordultig telt.
Már nem száguld az orkánszerű szél, bár az se tudta elfújni mindezt.
Mert, minden jó, ami a szeretetet sugározza. S azt kaptam bőven.
És, hát nem kell ahhoz egykének lenni, és éveken keresztül szeretetet sóvárogva rohanni általam választott barátnők”” után, nem kell megélni, hogy minden párkapcsolatban ez a szeretethiány, – mely régről érkezőn, kódolva van, anyától, nagyanyától, női léttől,– elárasszon, olyan helyzetekbe sodorjon, melyből csak a másik kódolt, – a harcos, a díva, az amazon, az anyaoroszlán, –részem húzzon ki. (Lásd, daganat, és különböző kisebb balesetek.)
Mert, mindez én vagyok.
Sok apró részecskéből, kvantumrezgésből összeállt nő, aki ugyanúgy férfiként áll, ha kell, de inkább boldogan temeti arcát, két tenyér közé, vagy simul be az érintések írásos melegébe is.
Tanulok, és létem minden morzsája tanít. De tanítanak a leírt, megélt, általam ilyen fényben látott történeteim. Mert, amíg szeretetet koldultam””, addig betegséget predesztináltam, amióta a szeretetet nem koldulom, hanem sugárzom, élek, vagyok, energiáim töltenek, teremtenek,boldoggá tesznek. (S, nemcsak engem!)
Kis apró morzsák, igen, ez a boldogság, amelyhez nem kell születésnap, de kellenek az emberek, akik érzik azt, amit át szeretnék adni.
És, igen, mindezt át szeretném adni, mert jön belőlem. Ülök a gép előtt, nem is nézem a képernyőt, csak kattognak a billentyűk. Az angyalaim írják meg a sorokat, és én lepöntyögöm.
Csodálatos a élet. Köszönöm, mindenkinek, aki által mindez részese lehetek!
Áldás és hála értetek, és értem!
Fotó: lánykáim, a legnagyobb tanítóim, töltőim, és érzékelőim.