A hála erejéről rengeteg helyen olvasok, hallok, és, mivel tapasztalom, hogy működik, alkalmazom, bár még mindig nem elégszer.
 
Hálát mondani köszönömmel is lehet, mert a köszönömnek is magas az energiája, és a mélységes hálát, néha tényleg egy mélyből jövő köszönömmel szebben, érzelmesebben ki lehet fejezni, mint bármi mással.
 
Gyerekkoromban gyakran hallottam anyu szájából azt a felszólításként elhangzott, – általában valamilyen veszekedés, kifogások a viselkedésem kapcsán, vagy mások viselkedése kapcsán, – mondatot, hogy „hol van itt a hála?!” S bár, – akkor még nem tudtam, hogy ezzel nem az érzést hívjuk elő, hanem az érzés hiányát, az elégedetlenség érzését másik emberrel kapcsolatban,– utáltam, amikor anyukám ezt kárálta.
 
Most, viszont, ezt leírva eltölti belsőmet a hála, mert már tudom, mi a különbség, a belülről „kiszakadó”, szívkoherenciával kísért hála érzésének, amely akár percenként eltölthet, és eltölt, amikor arra gondolok, hogy élek, hogy egészséges vagyok, hogy így tudok írni, hogy tudok mozogni, mosolyogni, csodálatos gyerekeim, vejeim és unokáim vannak, és sorolhatnám.
 
Amikor az ember, a nő rácsodálkozik a világára, és közben folyik a könnye. Ez a hála, és higyjétek el, nem kell hozzá melldaganat!
 
Hálásan fogadom, ha vásárolsz a könyvemből.itt meg tudod rendelni. Köszönöm előre is.