Rengetegszer hallottam Dr. Joe tanaiban, azt a tételt, hogy az agyban lévő neuronok akkor „tüzelnek”, ha folyamatosan használjuk őket, illetve, akkor, ha a megszokás el nem viszi a show-t, hogy úgy mondjam…
Geszti Péter Friderikusz Sándorral folytatott beszélgetésében pár éve elhangzott az a fontos mondat, amelyben maga Geszti Péter mondta azt, hogy hiába van annyi mindenhez tehetsége, illetve, hogy annyi mindenben már elért valamit, és ez rendkívüli tehetségre utal, mégsem fejlődik az a része, abban a témában a kreativitása, amelyet éppen nem használ.
Mert, simán elveszthetjük a tudásunkat, illetve, „meghalaszthatjuk” őket.
Mit értek ezen?
Kb. 10 évvel ezelőtt egy közösségi oldalon Vidi Rita által meghirdetett csoportban, ahol indulásnál 1000 fő volt, egy kicsit tanultunk írni. Posztot, blogot, tanultunk ismerőst gyűjteni, és mindenféle új ismeretet, ráadásul, egy teljesen ingyenes csoport révén, mert Rita azt vallotta, hogy ezzel a programmal már megkereste azt az összeget, amelyre számított, tehát, nekünk ajándékba adta a tudást, és a közösség erejét, amely a hétről-hétre feladott feladatok megoldásából állt leginkább. Az ingyenessége ellenére, a végére, amely három hónap után érkezett el, kb. 300 ember maradt, de lehet, hogy annyi sem.
Nekem visszahozta az írás örömét. A billentyűzetet, mint barátot, mely tudásra 18 évesen a magam akaratából tettem szert, egy az akkori honvédség által meghirdetett gyors,- és gépíró tanfolyamon, amikor a számítógép megérkezett hozzánk, kis idő volt, hogy a régi tudás előjöjjön, és a vakon írás újra az enyém volt. Ez a csoport és a feladatok, pedig, nemcsak a kézzel írást erősítették, hanem a monitorra nézés közbeni csatornából”” való írást is, mely által az írások egyre jobbak lettek, és fantasztikus dolgok kerültek ki a kezem alól.
Aztán lett egy tanfolyam, majd kettő, majd négy, mind a Rita által megalkotott „Jobb agyféltekés íróképzés” anyaga, Meseíró, Blogíró, Novellaíró, aztán 6 éve egy tábor, és a kettő közt egy olyan oldal, ahova minden hónapban írtam, novellákat, történeteket. Talán három évig, minden hónapra volt egy szó, és a szóból egyszer csak meglett a novella.
Aztán elhalt, mint, ahogy kihűl egy szerelem, kihűlt a lelkesedés, de még nem halt el a kreatív írásom. Jött”” a melldaganat, és annak a felfokozott állapotnak köszönhetően az írás, majd a könyv, amelyet kevesebb, mint egy hónap alatt írtam meg.
Ennek, illetve a megjelenésnek 5 éve. Sokszor formálok a fejemben novellákat, és nem ülök le megírni. Hagytam elhamvadni a neuronjaimat, amelyek az íráshoz kötődtek, és izzásukat a kliensek érkezésekor izzítottam fel, hiszen úgy érkezett, érkezik a megoldás, mint, ahogy az egy szóra érkezett a történet, valahonnan az Univerzum szövetéből.
Most, ahogy ezeket leírtam, már nem félek, mert tudom, „nem halt meg, csak aluszik”.
„A daganat mint ajándék” c. könyvemből még pár példány megvásárolható. Google lap itt az oldalon, vagy a ronikati@gmail.com-on is megrendelheted.