2020. október 1-én vettem kezembe az általam írt könyvet, amelyet Molnár Marianna és Szabó Katalin segítségével 1 hónap alatt hoztam világra.
A könyv kiadásának anyagi részét megfinanszírozta MM, SZK, pedig lelki támogatással, és a nyomdai előkészítéssel, majd a könyvem kísérésével volt mellettem.
Még mielőtt ez az egész megszületett volna, kiíram a falamra, hogy van egy sponzorom, és van egy segítőm. Ezt csak úgy általánosságban tettem ki a térbe, de, amikor szükségem volt rá, megjelentek.
200 db könyvet nyomtattunk, Ebből vagy harminc-negyven darabot ajándékoztam, ajánlottam fel különböző célokra, alapítványoknak, személyeknek, beteg gyerekek gyűjtési akcióban, és egyéb nekem fontos embereknek, akiknek ezzel a könyvvel segítséget kívántam nyújtani.
 
A könyvet is ezért írtam. A könyv a életem történeteinek szabálytalan naplója a melldaganat felfedezésétől, a gyógyítási-gyógyulási folyamat akkori zárásáig, amely 2018. július 9-től 2019. július 27-ig tartott. Természetesen, nem csak a daganatról, és azzal kapcsolatos bajaimról, szól, hanem pont arról, hogy hogyan találtam meg az örömet, az ajándékot ezekben a napokban, pillanatokban, önmagamban.
 
A 200 db könyvből még legalább 80 db a vásárlókra vár. Egy-egy példány elkelt az elmúlt hetekben, és a visszajelzés ugyanolyan erejű, mint azoknál, akik nekem meséltek arról, hogy mennyit segített nekik a történetem, akár így, akár úgy.
 
Szeretném, ha segítenétek a meglévő könyveket eladni, mert tudom, hogy sokaknak lenne szüksége arra, amiről írtam.
 
Mivel a könyv ára rendkívül alacsony 2900,- nem ajánlok fel kedvezményt, lévén, lehet, hogy az alacsony ár, elveimmel ellentétesen, is akadályozza az eladást.
 
Amennyiben, tudsz segíteni, ajánlani a könyvem, akár olvastad, akár ajándékoztad, akár te magad olvastad, kérlek, jelezd. Messengeren, vagy egyéb lehetőségekkel, itt is megrendelheted.