Zariza, a rókából lett leány
Olga, Lívia, és Karola, hárman lányok a Rózsahegyi család szemefényei. Livi tízéves, Olgi hét és fél, Karola, az aranyszőke hajú pici lány, tavaly decemberben töltötte be az ötöt.
Ő még óvodás, középső csoportos, tulipán a jele, pedig nagyon szeretett volna róka jelű lenni, de az óvodájában csupa virág, és gyümölcs a lányok jele, és tárgyak, mint autó, óra, focilabda a fiúké. Állatjele senkinek sincs.
Ezt a szigorúnak tűnő nevet édesanyja anyukája után kapta születésekor, így ő, a család legkisebbje a Rózsahegyi Karola nevet viseli. Igazából a nővéreinek is komoly nevet adtak a szüleik, de azokat legalább lehetett becézni. Karolából egyetlen becenevet lehetett kicsiholni, amelynek egyébként nem sok értelme volt, ez pedig a Karol volt, amire azt mondta az egyik fiú az oviban, hogy az bizony fiúnév, így Karola lemondott arról, hogy a nevét becézzék, helyette a rokonságnak, mint Karola hercegnő mutatkozott be.
A három lány húsvét utáni első vasárnapon szüleikkel, amikor már a nap is kezdett erőteljesebben sütni, sőt, mindenfelé rózsaszín és fehér színpompába öltözött az összes park, zölden virított a fű, és erős madárcsicsergés hallatszott, vonatra ültek, és felkerestek egy budapesti színházat, ahol egy új mesedarabot mutattak be, Zarizáról a rókából lett lányról.
A színházban a délelőtti előadáson teltház volt.
Anyukák, apukák, és zsibongó gyerekek, akik szépen felöltözve, nagy izgalommal várták az ismeretlen mese bemutatóját.
A gyerekek izgatott csicsergése csak lassan csitul. Amikor besötétedik a nézőtér, még egy-egy vékonyka izgatott hang hallatszik, aztán amikor felmegy a függöny, a gyerekekből hatalmas csodálkozó sóhajszerű szakad fel.
A színpadon sok kis róka, és köztük ül Rókanagyanyó. Mesél a körülötte izgő-mozgó kis rókáknak. A nézőtéren már az izgalom a tetőfokára hágott, amikor Róka nagyanyó megszólalt
- Nem is tudom, hol kezdjem gyerekek – és feljebb tolta orrán a pápaszemet, majd izgatott közönsége felé fordulva, és megkérdezte – Titeket is érdekel gyerekek, mesém, Zarizáról, aki hol róka, hol lány testbe bújva leckéztette meg a világ rosszabbik felét?
A nézőtéren hangosan kiabált minden gyerek
- Meséld! Meséld róka nagyi!
Ekkor elsötétült a színpad és valahonnan felülről hallatszott róka nagyanyó hangja:
- Valahol messze, Óceánokon túl, volt egy ország Bohócia. Bohócia újdonsült királya mindent megtiltott, amit addig a nép szeretett. Eközben a színpad újra kivilágosodott és a színpad közepén egy trónszéken ott ült Bohócia királya.
A királyi palotában Bohócia királya éppen diktált:
- A mai naptól, én Bohócia királya, I. Adalbert, Izidor, Rohán megtiltom országomban a táncot, az éneklést, a kacagást, a mesélést. Bárkit az országomban, a piacokon, vásárokon, földeken, táncon, éneklésen, kacagáson, mesemondáson, vagy egyéb jókedvre, boldogságra irányuló cselekvésen kapnak dragonyosaim, annak az alattvalónak, deres, szégyenpad, kiközösítés, száműzetés lesz a büntetése. Ebben az országban, amíg én vagyok a király, nem lesz röhögcsélés, és szíre-szóra ünneplés, táncikálás, és rendbontás! Azonnal menjenek a követeim minden tartományba és hirdessék a rendeletet! – Ezzel a király elvonult a palota sötét helységeibe, ahol lánccsörgetéssel, sírás-rívás hangjait utánzó játékokkal, és foglyai korbácsolásával múlatta az időt.
A második felvonás megint róka nagyi hangjával folytatódott.
- De Zariza nem félt. Táncolt tovább, énekelt és meséket mondott. Amerre járt, léptei nyomán megkönnyebbültek az emberek, mert kacagás, és énekszó töltötte be a tereket, a piacokat, de még a házakat is, az elsötétített ablakok mögött.
A színpadon most egy piactér elevenedett meg. A tér közepén egy kecses leány énekelt és hajlongott. Ismét róka nagyi hangja hallatszott, miközben a színpadon Zariza táncolt. Saruit övébe tűzte, színes, virágos szoknyáját derekába tűrte, mézszínű haja száz felé szikrázott, csupasz lábain ropta, és közben énekelt, és kacagott. A nézők körbeállták és tapsoltak, kacagtak vele.
- Zariza hosszú haja, akár a selyem, színe, mint a méz, szeme égő zöld, arca szeplős, kis gödröcskék uralták, amikor kacagott, és hát kacagott, folyton kacagott. Ajka rózsás, fülei formás pici kagylók, termete szilaj kis csikó, karjai csodásan repkedtek tánca közben. – hallatszott róka nagyi hangja, aki tovább mesélt.
A színpadon ekkor rémült sikolyok hallatszottak, mert a dragonyosok közéjük vágtattak. Ekkor Zariza egy gyors ugrással egy szekér mögé ugrott, a szekér a dragonyosok figyelmét elkerülte, és, hogy a népről elvonja a dragonyosok figyelmét, ugrása, repülése, futása közben is hangosan kacagott.
A színpad elsötétült, és Zariza az erdő széle felé futott, nyomában három dragonyossal, akik lovon üldözték, mégsem tudták elfogni, mert cikázva futott, és olyan gyorsan, akár a szél. Majd egyszer csak eltűnt a dragonyosok szeme elől.
Így lett vége a második felvonásnak. Izgatott zsibongás volt a színházban, gyerekek és felnőttek is találgatták, mi történhetett Zarizával, hova tűnt. Mindenki a három lány is, de legfőképpen Karola kipirulva, teljesen felajzva várta a harmadik felvonást.
Mikor végre csöngettek, és be lehetett menni a nézőtérre, Karola, mindenkinél gyorsabban ért be a helyére, és a karfát markolva magában drukkolt Zarizának.
Végre felment a függöny és a színpadon Zariza állt, és azt mondta:
- Látom, kedves gyerekek, nagyon izgatottak vagytok, mi is történt velem, hogyan menekültem meg a dragonyosoktól. Elmesélem nektek, higgyétek el, magam is meglepődtem, amikor …
Elsötétült a színpad és a lovak patáinak dobogását, és Zariza meztelen lábának csattogását lehetett hallani. majd meglátták Zarizát, amint egy fa mögül kibukkanva egy buckában tátongó lyuk előtt egy pillanatra megtorpan, majd gyorsan bebújt a lyukba. A nézőtéren a gyerekek már annyira izgultak, hogy hangosan be-bekiabáltak. Egy ügyes színpadtechnika segítségével, mint a moziban, úgy látták a nézőkis, ahogy Zariza láthatta a lyuk belsejét, és azt az utat, amit a lyukban és tovább a föld alatt megtett. Cikázott ide-oda, a szűk vájatban, szaladt, ahogy a lába bírta, és egyszer csak egy fényt pillantott meg, mindezt úgy látták a nézőtéren ülők, mintha maguk is a lyukban lettek volna, és együtt rohantak volna Zarizával, és amikor a fény felé rohant, majd előkerült, az egész nézőtér felhördült, mert egy gyönyörű róka bújt ki a másik oldalon!
És mindezzel nem ért véget az izgalom, mert a gyönyörű róka megrázta magát, és újra Zariza volt, aki hangosan kacagott a színpadon!
Így lett vége az előadásnak.
A Rózsahegyi család lánytagjai, de főleg Karola vörösre tapsolták a tenyerüket, és egész úton hazafelé nem győzték dicsérni az előadást, és még este is az előadás lázában égve, kérték anyukájukat, hogy meséljen nekik, neki hogy tetszett, és csak azután aludtak el.