Tegnap a vakító napsütésben zajlott gellérthegyi szabadtéri tánc végén, a zárókörben, egy szójáték jött a fejembe.
HETVENKEDŐ – HETVENKETTŐ
Miután ezt ki is mondtam, megtetszett.
Mert ez a terv.
A szeretet-cunami elmúlásával, áttranszformálni magamba mindazt a szépet és jót, amelyet virtuálisan, és nem virtuálisan kaptam, vagyis, a mosolyokat, az ölelések tömegét, a simításokat, a fel, és megemelést, az anyagba szelídült ajándékokat, a virágot, a 72-es gyertyát, a sálat, a pici kuglófot, a három darab könyv rendelést, mind ajándékok a javából!
A történetemet, pedig folytatom, hamarosan, mert van miről írnom, és még annál is több történetem van, mint, amire gondolni is mertem.
Tudjátok 71 betöltött év, olyan, akár 10 perc, amíg a buszra várok…
Ugyanakkor 71 X 365 nap, 71 X 365 X 24 X 60… és folytathatnám, hiszen, lehet, hogy másodpercenként történik minden, amitől az leszek, ami vagyok.
Mikrolétezésekkel telik az élet, múlik a mérhető idő, mikrolétezésekkel kapcsolódunk másokkal, másodpercenként több százezer emberrel energetikailag.
És az a sok milliárd ember, akik léteznek ma a földön, ugyanúgy gondolkodnak, éreznek, szeretnek, és gyűlölnek. (Más érzelmeket most ne említsek.)
De mindez a sokmilliárd mind arra vágyik, ami az enyém, erre a szeretetre, amit kaptam, amit kapok, amiért megtettem sok mindent, amiért kihangosítom, amit érzek, amiért támogatom szavaimmal a környezetemet, amiért elmeséltem a daganatomat, amellyel másoknak könnyebb lett, amiért imádok tanítani, alkotni, létezni, táncolni, ölelni, szerelmes lenni, szexelni, simogatni, amiért kitárom a karom, és befogadom, amit kapok és amiért a kitárt karommal továbbadom mindazt, ami másnak szükséges, felszárítom a könnyét, megfogom a könyökét, hogy felállhasson, és a szemében meglátom magamat, a világot, és őt, titeket is.
Áldás mindenkire, aki ezt megérzi, megérti, és látja!