Lakásomban még nem égnek a fények. Még nem ért meg bennem az igény, hogy feldíszítsem a környezetem, még készülődöm.
Amikor megjelent a könyvem legszívesebben mindenkinek küldtem volna belőle ajándékba. De aztán megálltam, (bár természetesen azért osztogattam belőle rendesen, orvosoknak, családnak, alapítványnak), hiszen, a befektetett energia, a munka, a nyomtatás, és egyéb költségek, az csak pénz-energiacsere útján éri el azt az értékét, és térül meg, az az energia, segítőkészség, szeretet, amelyet beleolvasztottam és ez az energia, amellyel később továbbléphetek.
Útonjáró vagyok, ahogy rajtam kívül sokmillióan .Tesszük ezt a napokban méginkább, mint előtte bármikor.
Igyekszem az utcán, közértben átsiklani a gyerekével ocsmányul beszélő szülő rám gyakorolt hatása felett, igyekszem továbblépni a sérült emberek segítése helyetti közömbösség látványának fájdalmán, mosolygást tanítom a testemnek reggelente ébredéskor, hogy legyen mi töltsön.
Belső munkáim célja felkészülni a maszkos létből eredő, sötétségből előbukkanó, mosolyapasztó történetek kifényesítésére.
Tegnap este a Tűzmadár Ház online estjén is töltöttem mosolybankomat.
Aki olvassa írásaimat, és vagy a könyvem, az tudja, hogy milyen sok segítséget kaptam, – és kaphatnak mások is – a Tűzmadár Ház és a házban dolgozó segítők, terapeuták által.
A Tűzmadár Alapítvány az év közepén meghirdetett egy pályázatot, amelyet Tarpai Emese neve fémjelzett. Tarpai Emese, maga is érintett volt, s mikor eltávozott az égi szférákba, neve alapítvánnyá fényesedett, a ház és a gyógyulni vágyók segítésére.
A pályázat témája a túlélés, a gyógyulás, a karanténből ki, majd az életbe be témáját ölelhette fel, festményekkel, írásokkal, bármilyen alkotással.
Magam írásokkal pályáztam, nyáron még a könyvem 1/4-e volt kész, de részleteket és novellákat küldtem be, amelyeket a gyógyulási folyamat alatt írtam.
Tegnap este volt lehetőségem egy részt felolvasni a könyvemből, amely nagy élmény volt, előttem szférák zenéje szólt, – hárfazene által,– amelyet a pályázók szebbnél szebb festményei inspiráltak.
A megható online est fénypontja az a díj, amelyet mindannyian, az összes pályázó kaptunk az alapítványtól, egy elvonulást a Szent András kastélyba Bölcskén.
Azt hiszem, ennél nagyobb díjat még sosem kaptam! Látva a kastélyt, érzékelve az energiáját, boldog vagyok, hogy a következő évben módom lesz alkotásban is gyógyuló társaimmal ott eltölteni pár napot!
Addig, pedig csiszolgatom a kovakövet, és pattogtatom a szikrát, hogy töltsenek, és megtöltsön a fény, és kiterjedjen mindarra, akit, és amit szeretek, és terjedjen tovább a világba, a maszkok alá, elé, kösse össze egész létünket. Áldás minden perc, amelyben élünk, és velünk van minden, ami a mienk!
.