Mindennap van lehetőség ajándékot kapni, és elfogadni.
Sokszor csak egy gesztus, egy odanyújtott kéz, lágy andalgás kezek érintése mellett a zene ritmusára a naplementében egy másik lélekkel, egy séta, egy beszélgetés, egy tál leves, amely szeretetet sugall.
Mert minden, ami arra szolgál, hogy boldoggá tegyen, legyen az akármi, amely hálásra, köszönömre késztet, az ajándék, melyet kapsz, vagy adsz.
Nyolcadikor szerelmem küldött egy képet rólam.
Akkortájt adhattam neki, mielőtt elsodort minket az „élet”, a továbbtanulás szele, a középiskolai történetek, az új célok, a tevékenységek, és az új csapat, az új osztálytársak.
Zajlanak az érettségi találkozók. A saját középiskolai osztályommal már elvileg évente találkozunk, a főiskolaival nem sikerült összehozni, évek óta.
A tavalyi évben elmaradt találkozók, esküvők, össznépi események mind belecsaptak. Rengeteg program zajlik az Evernessen, és máshol. A város esténként tele, a Szigeten hemzseg a nép, és gondolom, máshol is.
És ez így van jól. Bár látszólag semmi nem változott a tér ugyanaz, viszont a kapcsolódási hiány betöltésre törekszik.
Következő feladat az lenne, hogy ezt az erőt összekapcsoljuk, és tegyünk magunkért, lépjünk magunkért, az egységben, a közösségben, a szeretetünkkel, a mosolyainkkal, az áramlásainkkal, ajándékká formálva, értünk, egymásért.