Egy hónappal ezelőtt adtam hírt a Bajcsy kórház CT-jében tapasztalt hiányosságokról, ma egy hónappal a vizsgálat után, megkereshettem az eredményt, amely, egy órai kemény számítógépemen ide-oda kattintgatások eredményeképpen letölthető immár.
Ahogy belső iránytűm mutatta, természetesen, minden a legnagyobb rendben van.
Ugyanakkor, megint azt érzem, hogy semmibe vagyunk véve, akár betegként, akár gyógyultként, akár emberként.
Mindezekkel kapcsolatosan még pár gondolat:
Csak azért nem hagytam az egészet a fenébe, mert 26-án kontrollra megyek, és az eredményt vinnem szükséges.
Amíg lehetőségem volt a Semmelweis Egyetem Képalkotó rendszerében CT vizsgálatra menni kontrollok idején, nagyjából 6 éven át, elvégeztetni a vizsgálatot, amelyre ugyanúgy az egyetem onkológiája adott beutalót, mint idén tavasszal, vagy nyár elején, – mert egyúttal ott ki is derült, már oda nem mehetek, mert kevés a kapacitás, – viszont a vizsgálat után a leletet megkaptam pár percen belül, vagy, ha nem letölthettem a felhőből.
A Bajcsy Kórházi külső csapat által végzett vizsgálat, egy más rendszer, amelynek kényszerűségből „élvezője” lehettem, egyrészt, a bejelentkezés több héten át zajló telefonos többszörös húsz perces, félórás telefonálás, mire végre időponthoz jutottam, majd a vizsgálaton az érdektelenség, az információhiány, a gép hangszóró elromlása kapcsán érzett ignorálás, a meg nem értése annak az állapotnak, és annak, hogy miért kell egy hónapig várni a leletre.
Amikor pedig pontban egy hónapra rá, megvan a lelet, komoly informatikai ismeretek kellenek, hogy le tudjam tölteni, és ki tudjam nyomtatni.
Megint megkérdem, mi van azokkal kortól független nőkkel férfiakkal, akik még nálam is kevesebbet értenek mindehhez, nincs otthon nagy gépük, nyomtatójuk, egyedül élve, hetek óta reszketnek, vajon, mi lesz az eredmény, mi van a leleten, nem beszélve arról, hogyha van időpontjuk végre a saját onkológusukhoz, hogy tudnak elmenni vizsgálatra, kontrollra, hisz a leletet nem tudják felmutatni? Ja, amúgy 2500,- ért rámásolják ott a helyszínen CT-re 30 nap után.
Amúgy odaírták, csak nem hittem el, milyen naív vagyok.
„Tisztelt Páciensünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Ön radiológiai vizsgálatáról készült képek, valamint azok alapján kiértékelt leletek elektronikus formában, internetes tárhelyen a kiértékeléstől számított 30 napig térítésmentesen érhetőek el, tölthetők le, nyomtathatók ki.
30. napot követően a képanyagok diagnosztikai központunkban DVD-re írott formában továbbra is elérhetőek. A képek DVD-re történő írásának díja 2500 Ft.
Az Ön leletei, képek nélkül, folyamatosan megtekinthetők maradnak az ügyfélkapun keresztül elérhető Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületen.”
Ok, és miért kell erre 30 napot várni???