Amikor a kicsit elvesztett alkotási kedv visszatér, és újra homlokon csókol

Állandó harcban, vagy nem is tudom, minek nevezzem állok a vágyaimmal. Egyrészt, a belsőmet feszítő alkotási ingerrel, amely húz, terel, irányít az alkotószobám irányába, másrészt amikor süt a nap, a természethez, ki-ki a levegőre, ahol a feszítés elmúlik, és más érzésbe csap át, mégpedig a megérkezés érzésébe.

Nem mintha az alkotási folyamatban nem érném meg ezt. Sőt! De mindkettő az elemem, a részem, ami engem tölt éltet.

Ja, és akkor ott van a tánc, melyben mindkét részem egyesül, a kapcsolódások, az érintések, a testemnek megadott mozgás, áramlás, a hangok kiadása, a repkedés, és földdel való érintkezés, az ugrálás, szárnyalás által.

Minden, ami részem, minden, ami én vagyok, vagyis, ami ÉN VAGYOK, és a testem egyfajta elegyet képvisel, egyfajta szépségben úszom, amikor ezeket élem, és akkor jönnek a betük, a szó, az írás, mások írásainak olvasása, versek, melyek felmerülnek bennem, majd békésen elalszanak, és a aját szövegeim, melyek csak úgy”” átfolynak rajtam, megszületnek, mert meg kell születniük.

Kérdezni szokták tőlem: mi a CÉL, vagy a másik kedves kérdés; “ebből meg lehet élni?”

Nem, ebből nem lehet megélni, illetve meglehetne. Mindezek a bennem lévő értékek pénzenergiára válthatók, ha elhiszem, és ha azok is megtalálnak, akiknek erre, valamire, amit én adok át, amit én tanítani tudok, a kézművességemre, a tanításaimra, mely bölcsességemből fakad, és a gyakorlatból, meg éveim számából, a sok egyéni terápiából, családállításból, hipnoterápiából, önismereti társasjáték vezetésből, és megélésből, az alkotásaimmal kiállításokon való megjelenésből, és sorolhatnám, hiszen, olyan szerteágazó és gyönyörű mindez.

A Facebookra kitettem a 2018. nyarán elkezdett, és ugyanennek az évnek szeptemberében zárult Art Journal – művészi napló – egy-két oldalát. Az Art Journal oldalak mindent elbírnak, mert alkotás közben a festéstől a varrásig, a csipke, a gomb, a pecsételés, és a kivágott képek, tépett oldalak, és vagdosott versek, – melyek régi könyvek szavaiból általam születnek újjá, – ott van benne, tükrözve engem, tükrözve azt az állapotot, amikor egy daganattal a jobb mellemben vártam a vizsgálatra, de a lelkem oly derűs és alkotó energiákkal lazította az esetleges félelmeket.

Most, hogy ezt kitettem, szépséges hozzászólások érkeztek.

Egy közülük, melyet Dohaldi Viktória, táncon megismert kedves leányzó írt, aki múlt héten vásárolta meg a Daganat mint ajándék c. könyvem.

Viktoria Dohandi

“Csodálatos ez is ahogy a könyved is, ma párszor ki csordult a könnyem ahogy írsz és ami segített abban, hogy jobban àt érezzem apukám miken megy most vègig és hogy ő is hős, harcos és én nem tudhatom helyette neki mi a jobb . Koszomom neked Kata, hogy megírtad, kiadtad a naplód.”