Már három hónapos lenne holnap a vérvétel beutalóm, amelyet a CT kontrollvizsgálat, és egyéb kontrollok végett kaptam, ezért ma hajnalban jelzett az órám.
Nehéz volt felkelni, még mindig lényegesen nagyobb az alvásigényem a megélt sokk hatására, mint máskor, lévén varárnapról hétfőre a víztisztító készülékem szétrepedt, és a lakásomban is kialakult egy árvízi helyzet.
Mindebből semmit sem érzékeltem, mert nagyon mélyen aludtam, egészen addig, amíg éjjel fél egykor arra nem eszméltem, hogy az ajtómat a tűzoltóság a rendőrség felügyeletével, baltával és szekercével feszegeti, veri szét, hogy be tudjon jutni.
Három nap telt el, míg a lakásból ki tudtam mozdulni, nevesül a könyvtárig és vissza. Éjjelente felriadtam, és lábujjhegyen tapogatva mentem el a WC-ig.
Ma reggel, pedig siettem a rendelőintézetbe, hogy a véremet leadjam vizsgálat céljából. Igyekszem, fél kilencre ígérte, hogy érkezik a biztosító kárszakértője.
A megélt sokk megváltoztatott valamit bennem. Még inkább zavar a primitívség, az erőszak, a butaság, az értetlenség, és a kommunikáció hiány.
A rendelő épületébe 7-kor lehet bemenni. Negyedik voltam a sorban, ha még jönnek terheléses vizsgálatra, és kismamák, akkor is ez kb. 10 perc, és mehetek haza.
Az előttem álló pár ember már el is ment, bementek a terheléses vizsgálatra várók, aztán megállt a sor. Már 25 perce én álltam a vérvételi szobához vezető ajtó előtt, és el sem tudtam képzelni, mi történik odabenn, ahonnan csak jöttek ki az említett megszúrtak, de be nem lehetett menni.
Majd jött egy kismama, bement. Majd ki-be mászkáltak a dolgozók. Mögöttem a sor kígyózni kezdett, a felvételi ablakoknál csökkent a sor.
Az egyik fehér köpenyes hölgy kilépett és angolul beszélőt keresett, mert, hogy nem boldogulnak egy angol hölggyel, aki nem tud magyarul.
A mögöttem álló férfi, aki amúgy is már tök ideges, passzív agresszívan tolt egyre előrébb, és küldött volna be a szobába:
– Minek jön ide, ha angol??????!
Egy magát cukrosnak mondott hölgy odajött, hogy engedjük be előre. Senki sem reagált, én sem.
35 perc elteltével a tolmács eltávozott, jutalmul soron kívül levették tőle a vért, és bejutottam.
A vért vevő nagyon ügyes hölgy tájékoztat.
– Nem tudtuk levenni a vért. 20-25 perc alatt egy centi vért tudtunk venni. Hétfőn műtétre megy, nem lehetett elküldeni.
Értem. Miért nem lehet ezt elmondani a kint várakozóknak? Megelőzni, hogy az előtérben ne alakuljon ki lincshangulat.
Mert egyébként:
A vérvétel 2 perc, a várakozás nyomva a helyet, 2 perc, a vizelet áttöltése a kis vizsgáló üvegcsébe, egy perc, utcán vagyok 5 perc.
Ráadásul, tudom, hogy nem marad nyoma, mert ügyesek a hölgyek!
Miközben nagy léptekkel haladok a lakásom felé, tisztítom magam a felgyülemlett agresszív energiától, mantrázom, igyekszem a térbe kiengedni mindent, amivel odabenn a tér körbevett.
Mivel szeretnék reggelizni a kárszakértő előtt, (ami egyébként nem sikerül, mert negyed kilencre ott van), felszállok a buszra, majd leszállok, mert nem bírom azt az energiát sem, ami a buszon ér.
A biztosító kárszakértője mindezek után azt firtatja, miért nincs fotóm a vízről, meg arról, hogy hogyan úsztak a szőnyegek, hogy merre haladt a víz a lakásomban.
Nooormáááliiss?????????
A fotón a volt ajtóm.