Egy órája ülök a Baross utcában az onkológiai kontrollra várok.
A drnőt 5,5 éve nem láttam, ő volt anno a második orvosom, de elment kutatni, és újra orvost kellett váltanom. Anno, nem csodálom, hogy elment, mert akkor épp csak elkezdődött, és nem lehetett sejteni, hogy 2023. nyaráig 17-szer költözik, költöztetik a Semmelweis Egyetem onkológiáját…
Amúgy no comment…
Én szerencsére, csak az elején voltam ott, az utolsó találkozásaink egyikén, a drnő azt mondta, mire a 6. kemó elérkezik, vagyis 2019. február 19-e, a Tömő utca átépítése le is zajlik….
Hát nem volt jó jós…
Most épp a Baross utcában székel az onkológia, de itt legalább, legalábbis délután, csend és béke honol.
Szóval egy órája várok, még most tök jó, mert tavaly, mire ideértem, bár örömmel konstatáltam, hogy visszatért a kutatásból, és lehet őt újra választani, már el kellett mennie, tehát, a kb. 10. orvosnak meséltem arról, hogy jól vagyok.
A drnő volt 2019. október 11-én az onkoteam vezetője. Nagy szerepe van kedvességének, mosolyának abban, hogy én hogy csináltam végig a folyamatot a gyógyulásom irányában. Bár nem őt jelölték ki kezdetben orvosomnak, a kijelölt orvosommal annyira nem voltam egy hullámhosszon, (finoman kifejezve), hogy kértem ezt a doktornőt, legyen az orvosom, és ez alkalommal kisebbik lányom is ott volt velem, nyomatékosítani a kérésemet.
Ettől független, sajnos, – aki a 2020-ban írt, és még abban az évben megjelent könyvemet olvasta; A daganat mint ajándék/Még jól is jártál, emlékezhet rá, hiszen ott is írok róla, – hogy, mivel a drnő tanított is, a legtöbb napon, amikor a kemót kaptam, nem volt ott, és idegen orvosokkal kellett csatáznom, kivétel az egyiket, akit végül a gyógyítási-gyógyulási folyamat végén, legjobbkor, orvosomnak tudhattam.
Szóval, még mindig ott ülök. kicsit alszom, aztán nézegetem az üzeneteimet. Ekkor behívnak, először el is tévedek, tehát 1/4 2 helyett 1/2 3-kor megtalálom az ajtót, amely mögött a drnő van.
Mivel maszkot kell”” hordani, megkérdem, emlékszik-e rám. Ő, azt mondja, nem, de, a maszkot, ha leveszem, akkor bizonyára meg fog, és így is lesz.
Csodák történnek. Végigböngészi az összes közeli leletemet, értelmezi, tudjuk, minden rendben.
Megvizsgálja, kézzel, alaposan a melleimet, a nyirokcsomókat, a karjaimat, szemmel is ránéz, minden látható rész, tök rendben, minden tapintható rész, tök rendben. Örülünk.
Ő elmegy kezet mosni, leletet ír, beszélgetünk kicsit.
Nekem viszonylag hosszúnak tűnik a bentlét, hiszen oly rég találkoztunk, de ez idő alatt négyszer nyomja ki a telefoncsengetést.
Ez is boldoggá tesz, mivel, két éve ilyenkor, az éppen beosztott orvos(om) a nála töltött 20 perc alatt négyszer vette fel, és hosszasan beszélgetett a hívóval.
Szóval, beszélgetünk, elmondom neki, hogy mit köszönhetek a kedvességének, stb.
Örülünk.
Ránk nyitnak.
A szomszéd szobában rendelő doktornő, akinél egy éve voltam közli, azt hitte, elment a drnőm, MERT VÁRJÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gyorsan búcsúzom.
Kiérve a folyosóra az órámra nézek.
14.40!!!!!!!!!!!!!!!
25 percet voltam bent!!!!!!!!!!!!!!!!!
A kint ülő fiatal nőnek ez is sok volt, ránk uszította a másik doktornőt.
Amúgy, úgy tudom, még a darálós háziorvosnál is 20-25 perc egy vizit.
Határok!
Édes Istenem, mikor tudom végre felállítani rendesen a határaimat?!?
A könyvemből még pár darab van.
Ha lesz új kiadás, csakis E-könyv formátum lesz, melyre 4 éve készülök, de mindig lesz valami más az életemben.
Tehát, ha szeretnéd elolvasni, jelezd felém.