A reggeli égbolt eszember juttatta ifjúkorom kedvenc regényét: Giuseppe Berto: Vörös az ég című alkotását.
12 éves korom táján, a szüleimmel havi rendszerességgel nagybátyáméknál tett családi látogatásainkkor, igyekeztem magam kivonni a „vendéglátó” család olaszos temperamentumú egymással folytatott üvöltözése, és egymás lehülyézése hallgatásából, ezért mindig elvonultam a másik szobába, ahol apám féltestvérének a könyvei voltak.
Már ennyi idős koromban is volt érzékem, mely könyveket vegyem le a polcról, akár az 1. sz. Szabó Ervin Gyermekkönyvtárban, a Liszt Ferenc téren, ahol néha napi látogató voltam, így tehát, Pistáéknál töltött időben olvastam.
Nagybátyám könyvkötészetben dolgozott, gondolom, könyvtáraknak is dolgoztak, mert általában a könyvek borítójának belső oldalán a kis háromszögletű tasak látható volt. A náluk található könyvek mintadarabok lehettek, nem tudom, de ők amúgy, ahogy én, szerintem nem forgatták, mivel minden könyv teljesen újnak tűnt.
Így vettem le a polcról azon a vasárnapon, a Vörös az ég c. könyvet, melyet, most gyorsan keresgélni kezdtem a polcomon, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az eredeti helyett egy Árvay Tivadar, volt barátom, boltjából származó példányom van. Ki érti ezt? Én nem.
Egyéb hivatalos ismertetőt, pedig a MOLY-on találsz.