Egy 2012-es emlékre ébredtem. (Hm. 2012-2021.)
Nyár közepe volt, és másodszor maradt el a Textiljáték OKJ-s vizsgám, mert a minisztérium “nem ért rá” vizsgabiztost küldeni.
Ugyanúgy elmaradt a Joós Zsófi által szervezett tánctábor, – mely a tervezett OKJ-s vizsga miatt amúgy is egy nappal rövidebb lett volna nekem.
Tele voltam önsajnálattal, de azt éreztem, valahova mennem kell, nem maradhatok sajnálni magam a lakásomban! Ekkor találtam meg a neten a Van egy hely táborát, mely pont akkorra, egy teliholdas hétvégére szerveződött Kistarcsa mellett egy lovastelepen, rengeteg programmal, és fantasztikus spirituális előadókkal..
Bejelentkeztem, és amikor odaértem azt éreztem, amit annyiszor még anno, hogy “mit is keresek itt?!”
Senkit sem ismertem, és nem ismertem még akkor azt a csoportdinamikát, amely ott már gyakorlat volt, amely azonnal befogad, s olyan, mintha ezer éve köztük járnék.
Ó be szenvedtem!
A belémkódolt kirekesztettség érzés, amelyet én aktiváltam, jelzett.
Az elmaradt tábor helyett a NIA-sok táncolnak a Rókahegyen!
Kimentem a szabadba, nyüglődtem egy pokrócon ülve a holdfényben, és még magányosabbá tettem magam egy olyan táborban, ahol zajlott az élet, és mindenki boldog volt!
Panaszkodtam a teliholdnak, majd elmentem aludni.
És képzeljétek! Másnap reggel egy másik Kata ébredt!
Hogy kik, és mik dolgoztak rajtam azon az éjjelen, nem tudom, de attól kezdve a tábor a csodák templomává vált, a találkozások, terápiák, programok, közös főzés, csi-kung megtapasztalása, este holdfényben, hatalmas japán dobok hangjára táncoltunk a dombtetőn tűz körül, beszélgettünk, élveztük a pillanatokat, a hosszú meditációkat, villámlásban, szemerkélő esőben táncoltam életemben először Lemanguriát Bábel Andival – ami akkor még nem jutott el a szívemig, addig még eltelt majd másfél év, – majd a tábor utolsó napján találkoztam Weingand Kingával, aki először rakott nekem Lenormand kártyát, – nemsokára már tanítványa lettem, és mint ahogy a Lemanguria, és a Lenormand kártya életem fontos részévé vált.
Ilyen a változást éreztem ma, amikor felébredtem. Hogy a beigért csodálatos teliholdas hétvége közeledte, vagy a sok önmunka, vagy bármi, nem tudom, de azt érzem, más vagyok, még több vagyok, mint tegnap.
Hogy hajnalban, éjjel, valami változott, változtam, valami történt.
Még nem tudom, mi, nagyon izgalmas, de buzog minden odabent…