Este fél hatkor érkeztem a Szigetre. A tánc hattól kezdődött, volt időm, hogy egy padon ülve csak legyek, nézzek, szagoljak, hallgassak. Aztán kezdtünk gyülekezni. Mindig vannak újak, és mindig vannak ismerősök. Az újak, valószínű, csak nekem azok, de ez nem is érdekes. Jó összemosolyogni azokkal, akiket már láttunk, és jó figyelni azokat, akiket még sosem.
Az égen temérdek felhő mögül kicsik kikacsintott a nap. A fű nem volt olyan lágy, bársonyos, és langyos, mint a Sziget másik végén, de mégis, azonnal leikívánkozott a cipőm, még akkor is, ha néha azt éreztem, kicsit nedves az érzet, kicsit hideg.
A Duna felett kukucskáló nap még várt, hogy mi történik. Mi körbenállva, neveinket sorolva, egy-egy mozdulattal köszöntöttük a többieket, majd elindult a tánc, mely mély volt és élvezetes.
Egy anyuka, aki arra járt kislányával beállt táncolni. Feltételeztem, hogy nem ez volt az első táncos élménye, mert úgy ropta, mint, aki valaha hivatásosan táncolt, a kislánya boldogan kapcsolódott vele, egyszer még a hátára is felmászott, és onnan pózolt, anyuka teljes megelégedettségére.
Volt egy állandó nézőnk is. Egy kerékpáros férfi sokáig nézte a csapatot, mikor jó pár perccel később kikukucskáltam, belső nézésemből, már nem volt ott, jó pár perccel később, az idő ismeretlen fogalom, amikor táncolunk, ill. amikor újra kinéztem bentről, megint ott volt, valószínű megkerülte a Ezigetet, és újra ott állt, a bringája mellett akkor már a tánc végéig, nézett, figyelt, befogadta a látványt, amit a táncoló testek nyújtottak számára.
A felhőket szétkergettük. Negyed nyolcra a nap vidáman sütött a tiszta égen, tükröződött a Dunán, és melegen integetett felénk. Nem éreztem fáradtságot az egy órás mozgás után, csak végtelenséget.
Gyalog mentem a Nyugatiig, élvezve az életet, a lépést, a mozgás folytatását, a létezést, a napot, az energiáimat.
Este László Mónika képeket küldött nekem. Nem tudom, hogy ki fotózta, és azt sem, hogy Móni hogyan ismert fel engem, mikor elküldte, és megkérdezte tőlem, én vagyok-e a képeken.
Igen, én vagyok a képeken válaszoltam neki, és örülök, hogy ez a pár kép akárki fotózta is, de megérkezett hozzám.
Köszönöm a fotósnak, és köszönöm Móninak, hogy felismert, és megörvendeztetett velük.