Amikor a Keménykalap és krumpliorrban dolgoztam, nem voltam túl boldog. Ennek sok oka volt, ezt most nem részletezném, a lényeg, hogy sosem gondoltam, hogy valaha tanár leszek.
Mégis, amikor, kulturális nevelőtanárként bekerültem a XIII. számú szakmunkásképzőbe, azonnal a gyerekek lettek a fókuszomban, főleg, amikor az irodalmi színpadot megálmodtam, megteremtettem a fiúcsapatot, vagy, amikor versenyre mentünk.
Szerencsém is volt, ill. vezettetésem. Hiszen akkor a népművelés-könyvtár szak, csak tanítói diplomát adott, viszont a szakmunkásképzőben való munkám által tanárként léphettem tovább, már 2000,- forintos fizetéssel vettek fel!
Életem során, sokszor kaptam ilyen vezettetést, volt, amikor észrevettem, és léptem, volt, amikor nem vettem észre, és bent ragadtam.
A Murányi utcai suliban való munka egész addig volt szabadság, amíg ki nem derült, hogy házasként nem egyezünk, és, persze, ki vállalt egy rosszabb munkát? Én.
A férjem 6-ra ment és fél 3-kor már otthon ült a kanapén, dohányzott, tévét nézett, asztalra feltett lábbal.
Később, a cigi mellett valamilyen szesz is a társaság része lett, majd ez csak fokozódott. Én, mint szabadidő-felelős 11-re mentem, és néha este hét után értem haza. Előbb még a szüleim lakásába, később, a közös lakásba. Így, hát átvettem az iskolai könyvtárat, amely fő állománya két fiúvécé között lévő 6 méter magas padlásbejáróban lett kialakítva, fűtés, és ablak nélkül, ugyanakkor hetente minimum egyszer ki kellett mennem Újpestre a tanműhelybe, – Zugligetből, ahol laktam, s akkor még nem volt metró, tehát az utazás majd két óra volt oda, és utána vissza, – ahol két-három szorosan bezárt, átláthatatlan szekrényben, volt a letéti könyvtár, és elvileg ott kölcsönöztem, egész délelőtt.
Akkor is sejtettem, de ma már biztosan tudom, hogy, mivel utáltam ezt az egészet, azért voltam folyamatosan beteg. Egyik megfázásos tünetből a másikba keveredtem.
Menekülési útvonal kétfelé ágazott. Vagy gyermekszülés, vagy egy másik munkahely.
Természetesen, az első, a gyermek érkezése volt a prioritás, és eszerint is történt, mert 22 hónappal azután, hogy összeházasodtunk, megszületett Orsolya lánykám, majd 22 hónappal később Zsuzsanna lánykám. 4 évig voltam otthon GYES-en, a lánykáim folytonos betegségeivel tarkított, de ugyanakkor nagyon szép időszakot anyósom szakította meg, amikor nyugdíjba vonult, és attól kezdve, másodpercekre voltam csak szabad nő, anya, és feleség.
Így, hát nagyobbik lányom, négy éves, kisebbik kettő, amikor egy nyombélfekéllyel megtámogatott döntés folyományíképp, Zsuzsi bölcsődés, Orsi óvodás lett, én, pedig elkezdtem újra dolgozni a Murányi utcában, de nem sokáig, mert, ahogy beértem a munkahelyre, legtöbbször fordulhattam is vissza, mert valamelyik gyermekem épp belázasodott.
Végül, ez vezetett ahhoz, hogy új munkahelyet keressek, a közelünkben, így sikerült, pont összetalálkoznom férjem régi történelem tanárnőjével, akinek a lányával Magdival „véletlen” egy szobában laktam egy évig a koleszben Debrecenben, és az ő közbenjárására, az akkor épp bevezetett, technika tantárgy tanára lettem a Virányos Általános Iskolában. Ugrani a medencébe, úgy, hogy nem tudom, van-e benne víz, nem először tettem. 1984. január 4-én, fejest ugrottam, életem egyik legjobb választásába, általános iskolai technikatanár lettem.
Képen: Orsikám és Zsuzsikám az első közös karácsonykor.