Vasárnap a tánc végén megköszöntük egymásnak azt, hogy együtt táncoltunk, és nemcsak a napfény fénye, hanem a mi fényünk is ráragyogott a többiekre.
Minden táncon, amelyen az elmúlt 13 évben megjelentem vegyesen csodálatosan sokszínű, életkor, forma, külkső megjelenés szempontjából is.
Amióta a tánc életem részévé vált boldog örömmel veszem azt is tudomásul, hogy általában én vagyok a rangidős, és azt is belső mosolyommal nyugtázom, hogy, amikor táncolok, eltűnik az a plusz 20, 30, néha 40 év, amellyel én idősebb vagyok, és tánc közben bármilyen testi fájdalom is elmúlhat a mozgás örömének eufóliája által.
Mindennek a titka az, hogy magamat adom. lzt a Rónai Katát, aki nem szégyelli, ha fáj, nem titkolja, ha segítségre van szüksége, de ugyanilyen vehemenciával sikít a tánc közben, tárja szét a karját és szalad a szélben, érinti meg mások szívét, és öleli át a világot, fogadja mások szívbéli ölelését, és olvad össze neki tetsző fával.
Ez vagyok, ez nem szerep, ez az a bölcsességből nékem adatott szépséges plusz, amelyből bármikor adni tudok, átadni, segíteni, támogatni, vagy csak kacagni, úgy, hogy másnak is kacagnia kelljen.
A hét elején jött egy gondolat. Mi lenne, ha ezt sokféle tehetséget, amelyet kaptam, tanultam, elsajátítottam, mi lenne, ha mindazt, amellyel már sok nőnek, férfinak, gyereknek segítettem, kinyitnám, akár egy csodálatos ajtót?
És megszületett a gondolat, amelyet tett követ, biztos vagyok benne:
SÉTÁLJ VELEM!
Sétálj velem!
Sétálj velem és Buksimmal!
Ünnep előtt, két ünnep között, ünnep után SÉTÁLJ VELEM és BUKSIMMAL, egy,- másfél órát, az Újhegyi tónál, a parkban, és tovább!
Sététálj velem! Kapcsolódjunk személyesen, telefonon, vagy online!
Beszélgessünk szeretetről, örömről, megbékélésről, elengedésről, az ünnepek fényéről, szerelemről, elfogadásról, megerősítésről, gyógyulásról, családról, egészségről, elszakadásról, hitről, háláról, célokról, és bármiről, ami eszedbe, eszembe jut.
Írd meg, miről szeretnél séta közben beszélgetni. Egy jelentkezőt kiválasztok, akivel ingyen sétálok, a többiek felajánlással válthatják meg az időmet, amelyet együtt töltünk.