A Facebook feldobta régebbi gondolatomat.
„Az önbizalom, a hit önmagunkban, olyan, mint a rágó, néha elveszti az ízét…”
A bizonyosság, hogy az ember, a nő, a férfi jó úton jár, sosem jön „házhoz”, érte kell mennünk, meg kell járni az utat, fel kell mászni a hegyre, le kell ereszkedni a Magma mélyére, nem a szenvedésért, nem azért, hogy újfent találjunk valamilyen sérülést, egy „azt gondolom, hogy ő azt gondolta, akkor, rólam, és ezért én…”, hanem, hogy megbocsássunk, másoknak, de legfőképpen önnön-mag-unknak.
Volt egy tánctábor, úgy 2009-10 táján Máriahalmon.
Sokan voltunk, Joós Zsófi-Kormos Évi által szeretetteljesen körbefogott igazi közösség. Egy speciális Osho meditáció után, melynek utolsó etapjában percekig futottunk egyhelyben, kinyújtott karral, azt a feladatot kaptuk, hogy sétáljunk körbe a teremben, és kiabáljuk ki azokat a mondatokat, amelyekkel szüleink, és a körülöttünk élők folyamatosan flusztráltak minket gyermek,- kamaszkorunkban.
Emlékszem ilyen mondatok hangzottak, míg jártunk körbe-körbe, „hogy amíg az én kenyeremet eszed!…”, „már százszor megmondtam…”, „nem szégyelled magad?!” stb.
A komoly önmunkát az egyik bekiabálásom kacagásba vitte át, mert azt kiabáltam: ” a házmester szólt, hogy megint csókolóztál a kapuban!” valami ilyesmi.
A tánctábor előtt egy böjttáborban a megbocsátás erejéről szóló előadást hallgattunk, Villás Béla történetét a méregpohárról, és arról, hogyan élte túl és világosodott meg, azáltal, ahogyan az utolsó pillanatban megbocsájtott önmagának is.
Ebbe a tánctáborba régi újságokat, öreg könyveket kértek a táborvezetők. Az előbb említett kiabálást követőleg a magunkkal hozott írásos szövegeket hosszú csíkokra téptük, és feldobtuk, hadd hulljanak alá.
Sosem voltam híve semmilyen könyvrongálásnak, de ez terápiás jelleggel működött, amikor már bokáig jártunk a szavak, mondatok energetikájában, le kellett hajolnunk, és egy cetlit felemelni.
Az én megsárgult cetlimen, – amely a mai napig erekje, még több, mint tíz év után is,- egy krimi címe állt, de fontos üzenetként érkezett hozzám: „Meghívás méregpohárra…”