Tegnap reggel fogorvoshoz igyekezvén, a teremtés lépéseit gyakoroltam, tudat alatt.
Bár korán keltem, ahogy szoktam, de egyszercsak túlcsordultam az időn, és késésben voltam. Budára a Bimbó út magasságába elérni, minimum 1 óra, akkor, ha elérem a Nyugatiba induló vonatot, amelyek sűrűn járnak, de, pont van egy húsz perces időintervalllum, amikor nem, és az pont elég, ha belecsúszom, hogy elkéssek.
A buszmegállóban ide-oda lépegetve, stresszelve nézegettem az órám, amikor kiderült, hogy még van egy gyorsjárat. Hálát rebegve az ég felé, még nem tudtam, hogy a főútvonalat feltúró, és ezáltal hatalmas dugókat előidéző, óriás vakondok elintézték, hogy minden jármű lépésben haladjon, és a hat perces utat dupla idő alatt tegyük meg.
És mégis a teremtések tovább működtek. Bár a busz, hét perces késéssel érkezett a KÖKIhez, – pont amikorra a vonat indulása jelezve volt, – de “imáim meghallgatásra találtak”!, – s a vonat is hét percet késett, így már az utolsó métereket kényelmesen, rohanás nélkül tehettem meg, akkor még nem sejtve hogy a többi jármű is pont így, késve, de utolsó pillanatban odaér, ahova igyekszem.
Így történhetett, hogy két perccel a megadott idő után léptem be a fogorvos rendelőjébe, miután még egy gyors mosdóra is igényt tartottam.
Az idő és a tér, ahogy a kedvünk, az életünk és a létünk “hajlítható”, és változtatható, ha nem görcsölünk rajta, hanem engedjük az áramlást.
A fogorvos húsz perc alatt betömte a fognyakamon tátongó lyukat, és én, ahogy szoktam gyalog mentem a Nyugati pályaudvarig, le a Mechwart ligetig, ott gyönyörködve, meditálva, át a Margit körúton, sétálva a hídon, gyalogosan a Szent István körúton, elérve a pályaudvart.
Jó séta, és bár a hőfok közelített a 36 fokhoz, ezt nem igazán éreztem, az idő sem rohant velem, csak szép lassan folydogáltunk együtt a térrel és az idővel, belső mosollyal, a szélben néha széttárt karokkal.
(A fotó a Mechwart ligetben, az utcán, a Margit körúton, és a saját liftünkben készült, )