.

Talán 2006 lehetett, amikor még az IWIW nevezetű, Facebook előd, és kedves magyar kezdeményezés oldalain keresgélve, debreceni barátnőm, II-os szobatársam, Börzsönyi Erika megtalált engem.

Erikával akkor már vagy harminc éve nem láttuk egymást, egykor nagy volt a barátság. Egy szoba, az emelet eldugott sarkában, (a kiközösítettek, a majdnem a koleszból kirúgottak szűk háromágyas szobájában, nagy tervek szövődtek anno). Erika se csoport, se évfolyamtársam nem volt, két évfolyammal alattam járt, ő is, mint én, a főiskola előtt dolgozott. Nem tudtunk együtt tanulni, nem is fértünk volna, hisz hármunkra egy pici asztal jutott, de sokat beszélgettünk irodalomról, művészetről, a korról, amelyben éltünk, a lázadásról, amely folyton forrt bennünk.

Sok esemény fűzött össze minket debreceni együtt töltött egy évünk epizódjai, egy kb. két hetes, közös lengyelországi stoppos út, az úton megismert rövid életű szerelmeink,1975. nyarán, a Lengyel út előtt, pénzszerzési céllal végzett nyári munka.

Én „csumiztató” (közétkeztetés) pincérnő, ő kávéfőző, az akkor még Gorkij fasornak nevezett, – ma Városligeti fasor, – Moszkva étteremben. Neki férjet, nekem egy életre való tanulságot hozott ez a nyári munka, már akkor megmutatta, hogy a saját erőmből, kedves kommunikációval, odafigyeléssel, „sok” pénz (akkori viszonyok közt, egy hét alatt egy kismamacipő, a 2 Ft-os jattokból, amelyet az ebédcédula alá dugtak az éhes dolgozók) lehet keresni. Ekkor derült ki az is, ami később is bebizonyosodott, jól érzem, a nagy szám, és az igazmondásom, nem szül jó vért. De ez egy másik történet, lehet, hogy holnap ezt is megírom.

Szóval, Erika rám lelt, – és mivel ő már is akkor, és azóta is, verseket írt, (jelenleg már többszörös önálló est és megjelenések, költőnő, megérdemelten), abban az időben a Szívtárs párkapcsolati magazinnak is, – majd 2007-ben megkérdezte, hogy átadhatja-e nekem a stafétabotot.

A fiatalon hirtelen eltávozott Szegeden élő Rózsa Imre András újságíró szerkesztésében megjelenő magazinba Vekerdy Tamástól, Popper Péterig sokan írtak.– az azóta eltávozott nagy nemzedékből –, ide kezdtem el, örömből fizetség nélkül írni. Ez akkor felélesztette az alvó „tollamat”, mint, ahogy a jobb agyféltekés írótanfolyamok 2015-ben.

RIA, vagyis Rózsa Imre András, heti rendszerességgel írt nekem témákat, és én küldtem az anyagot, hamarosan. Így kezdődött, majd, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem interjúkat készíteni? Természetesen, igent mondtam, a legnagyobb falattal indult volna a rovat, Varnus Xavérral, akit senki sem tudott becserkészni.

Miközben próbáltam Xavért, ami aztán végül nem sikerült, egy hirtelen gondolattal, megkerestem Horgas Esztert, lányom fuvolatanárnőjét, Kröell-Dulay Emőkét, grafológust, Papadimitriu Athénet, Domján Lászlót, Hobo-t, Zoránt, megtaláltam Varnusz Xavér édesapját, mivel ők is kőbányaiak, egy kőbányai írókörben, ahova bejelentkeztem. Az alanyok „megkísértése” Zorán kivételével a saját figurájuk 70 cm-es megformázásával „értem el”.

A pár hét, amíg készültem az interjúkra és ráhangolódtam az ismert művészemberekre, segítőkre, elkészült a figura, amelyet az interjú előtt átadtam nekik. Varnusz Xavérnak, és Varnus Xavérnak a figurát, az idősebb Xavér 80. születésnapja kapcsán adtam át, nagy sikere volt a két figurának, de Xavér nem állt kötélnek, így az az interjú teljesen elmaradt.

Az interjúk közül, amely a gépemen megtalálható, felrakok párat. Sajnos, RIA hirtelen halála a magazin felszámolását vonta maga után, így az írásaim elérhetetlenek, pedig egy időben, 2010 táján, a Horgas Eszterrel készült beszélgetésem a legolvasottabbak közé számított