Egy mostanában általam hallgatott podcast-sorozatban az egyik tanács, ahhoz, hogy teremteni tudj, engedd le a felépített falakat, és nyílj meg a többi ember felé, az Univerzum, a világ felé, és tárd ki, mondd el, mindazt, amit gondolsz, amit tettél, amit tanultál, hogy másoknak is jobb és több lehessen.
Fontos tanács ez, amikor megint itt a rémisztgetés, kék plakátokon sárga fejecskék figylnek mindenhol.
Kell a megnyugvás, hogy van más, hogy van ennél jobb, hogy lehet mindig lehet ennél, annál, és mindennél jobb, ha nyitottak vagyunk rá.
Több fiatal, – gyermekem korabeli, három éven belül hatalmas változásokat, pénzbeli, ismertségbeli, életcélt megtaláló, egész „birodalmat építő”, – lány és férfi hanganyagait hallgatva mérhetetlen tisztelet, és pici rejtett irígységnek is nevezhető érzés van bennem, ami inspirál, de ugyankkor, inkább a hogyan csinálta van közben bennem.
Mert valamit olyant tudnak, amelyre még nem sikerült teljesen rájönnöm, magam életében, ezért tanulok tőlük a hanganyagok által.
Mindenkinek más az útja. Mindenki maga választja, és mindenki maga rövidítheti, vagy hosszabbíthatja meg a céljai, élete szebbé tételének elérését.
Azt álmodtam, hogy egy számomra kedves férfi ölébe hajtottam a fejem. Ő felrótta nekem, hogy azért fáradtam el, mert reggeltől-estig táncoltam, Én, pedig miután kifejtettem, hogy igen, a táncért, és a táncban megéltekért érdemes volt elfáradni, ölébe hatottam a fejem, ez nagyon jól esett, mert pl. apukám ölébe sosem hajthattam.
Aztán reggel elgondolkodva az álmon többféle dolog jött, amivel foglalkozom. De végül is, bennem az fogalmazódott meg, hogy lehet, hogy a férfi, az Úr, a Mindenható, az Apa, a Világ, aki ott ült a székben, a „trónuson”, s én gyermekeként az ölében pihentethetem a fejem, és nekem ez így nagyon jó, mert egyszerre mind ölébe, hajtom a fejem, mikor megpihenek.
És ez a mondat jött:
„Hadd hajtsam a fejem az öledbe, hadd pihenjek a Te szereteted által!”
Azt gondolom ez a mondat, melyet a naplóm írása közben kaptam, egy ajándék. Hát most továbbadom nektek!