Szombaton tánc közben azt kívántam, hogy a vasárnapra beígért eső maradjon el.
Nem mintha nem tudnám, hogy kell a földnek, hiszen látható, mit tett az az eső a természettel, hogyan robbant ki a tavasz láthatólag az eső nyomán.
Ráadásképpen, az eső következtében kisarjadt, puha finom, nagy fűben mezítláb táncolni, Földanyával kapcsolódni, maga az újjászületés.
Amikor a talpunk fekete a ráraküdott föld és fű maradványaitól!
Ó azok az apró velünk együtt rezgő részecskék, melyek feketeségként rátapadtak a talppárnáinkon, megédesítve, összekapcsolva a természettel, a létezés csodájával, a térrel mindannyiunkat!
Felettünk hol sütött a nap, hol elbújt egy-egy felhő mögé.
Népes nézőközönségünk körbeülte a teret, – még inkább energiát sűrítve körénk, – ahol hajlongjuk forogtunk, hajoltunk ültünk, feküdtünk, vagy egymás szemébe nézve hangosan kacagva, sikítva éleveztük a fantasztikumot, hogy ott vagyunk, akkor és a most pillanataiban, abban a testben, hogy élünk, és táncolunk a tavaszban, a napsütésben, a fényben, egymás megtartó energiáiban.
Azért kértem az eső elmaradtát az Univerzumtól, mert vasárnapra szabadtéri családi program terveződött, nálunk a parkban, és előre mosolyogtam elképzelve, ahogy az a park, ahol magam is mezítláb csókolóztam a talajjal pénteken, most a családom, lányaim, vejeim, és négy unokám csacsogásától lesz hangos.
Vasárnap másképp gondollta a tér. Az előkészületeim miatt, – vásárlás, palacsintasütés – a gellérthegyi táncot elengedtem. (Bár nem tudom, milyen lett volna, hiszen hazafelé a vásárlásból majdnem felborított egy-egy széllöket.)
Ahogy kértem, az eső elmaradt, vagy csak apró pici cseppekben mutatta meg magát pár percig, de helyette jött az orkán erejű szél.
Igen, vele nem számoltam. A szél jó barátom. Sokszor kérem, fújja ki belőlem a maradék félelemet, bosszúságot, rémületet, aggodalmat, önbántást, addig az a szél, mely majd ledönt a lábamról, nem mindig jó barát.
Vele nem egyeztem, talán kellett volna. Szél anyó megkeverte a kártyákat, lehűtötte a levegőt, anyák napjára, felére csökkent a hő.
Volt mégis megoldás! Kisebbik vejem fejéből kipattant a szikra , így aztán teraszukon, ugyan kicsit fagyoskodva de élveztük a család szerető figyelő, beszélgetős óráit, miközben a négy unoka boldog örömben volt gyerek.
Nehezen váltak el egymástól 8 óra után, amikor elindultunk haza, mindenki a saját fészkébe.
Köszönöm, hogy részese lehettem a lét eme örömeinek!
Bebizonyosodott, hogy minden megoldható!
Hála minden percért, melyet a szeretteinkkel tölthetünk élőben, vagy online! Hála minden percért, melyet a testünkkel örömben találkozva megélhetünk, a mozgás által, a természet szépségeivel körülvéve, a létezés rezgésében elmerülve.
Ez a boldogság!
(Kép: Lányaimmal 2019. és 2021. húsvét hétfőjén)