Néha elgondolkodom, mikor egy-egy gépemre rátekintek, amelyek régóta szolgálnak engem, – lévén „kütyümániás vagyok”, – hogy vajon, az, aki megalkotta, kitalálta, vagy azok, akik megalkották, tudatában voltak-e, hogy teremtenek.
Mert, igen, minden teremtés….
Még akkor is, ha nem gondolunk rá, hogy a háziasszony a családjának reggeltől estig teremt, hisz nem mindegy, mit ad az asztalra, vagyis, az alapanyagokból milyen étket varázsol, nem mindegy, hogy milyen ruha kerül a gyermekekre, hiszen, azok képviselik az őket megteremtők energiáját, és ez egy milliárdnyi kis darab a napi teremtésekből.
Gondoltál-e már arra, hogy a reklámok ezek ellen hatnak valamennyire? Hiszen, legalábbis nekem, amikor érkezik a gondolat, bármire, akár, hogy abból a meglátott alapanyagból milyen étket varázsolok az asztalomra, akár hogyan variálom a ruháimat, alakítom át a kihízottakat, ezek az én teremtéseim, az én csodáim. Ha, pedig beleszól bármilyen reklám, felborul mindez.
Amikor kitalálok valamit, amihez bármilyen termékre, árura, élelmiszerre van szükségem, akkor elkezdek keresgélni. Vagy a neten, vagy a boltokban. Ha hagyom, hogy más irányítson, nem terjedhetek végtelen lényként a végtelen felé.
Ezért utálom a reklámokat, az erőszakosan nekem a torkomon lenyomni akaró telefonos ajánlásokat, és mindent, amit nem én óhajtok megteremteni.
Mert lehet, hogy, amit én csinálok nem olyan, mint amit a nagyüzem megalkotott, valakinek a teremtése nyomán, de az én energiámhoz az kapcsolódik.
Így lehet boldoggá tenni apróságokkal magunkat, és széppé tenni az életed, ha, nem is mindig könnyű, de én így szeretem.
Meg úgy, hogy amikor elkészült az első kézzel tekerős, játék varrógépen varrt, krepp pongyolám 22 évesen a debreceni kollégiumi szobában, azt kérdeztem magamtól, – és azóta nagyon sok esetben, ugyanígy, – ezt tényleg! én készítettem? …
Vasárnap megyek dolgozni gyerekekkel a Budapest Parkba.
Amikor a csoportvezetőnk új témát kért, még nem tudtam, hogy az általam megalkotott figurák ilyen madárkák lesznek…